Vámos Miklós: Miért tekintem példaképemnek John Maxwell Coetzee-t?

Választék

J. M. Coetzee: A lengyel (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

Egy bizonyos irodalmon kívüli okból John Maxwell Coetzee (ejtsd: Kutzi) a példaképem. E nagyszerű dél-afrikai író ugyanis egészen fiatal kora óta mániákusan kerüli a nyilvánosságot, interjút nem ad, számos díjának többségét nem vette át személyesen, például a Bookert, amit történetesen kétszer is elnyert. Vannak más élettényei is, amelyeket tisztelek. Irodalomból és matematikából szerzett diplomát. Ősi holland telepesek sarja, azaz búr (boer), életét azonban legalább három kontinensen töltötte, szülőhazája mellett lakott és tanított az USA területén és Ausztráliában, utóbbinak is állampolgára jelenleg. Az egyetem után dolgozott többek között az IBM-nél, Londonban, számítógépes programokat készített. Ach.

Hm, még nem beszéltem a regényeiről, valamennyi igazán figyelemre méltó, kábé kilenc magyarul is hozzáférhető.

Amúgy ő lett a negyedik dél-afrikai irodalmi Nobel-díjas.

A 21. Század Kiadó ezúttal A lengyel címűt adta ki, Borbély Judit Bernadett érzékeny fordításában. Ez a nem túl vastag regény arról szól, hogy mi történik, ha egy idős spanyol, sőt talán katalán férjes asszonyba belezúg egy kifejezetten öreg lengyel zongoraművész, Witold. Hősnőnk, Beatriz házassága boldognak mondható, ámbár többé-kevésbé testiségmentes. Tovább a cselekményt nem mesélném, csak arra a varázslatra hívnám föl a figyelmet, hogy Coetzee ugyan írói egyes szám harmadik személyben tudósítja az olvasót erről a kifejezetten intim és meghökkentő magánéleti szélviharról, mégis eléri valamiképpen, hogy mind a férfi, mind a nő testében és lelkében otthon lehessünk. Nekem picivel izgalmasabb volt mindaz, amit Beatriz lát, hall, érez, ízlel, fölteszem, a női olvasók inkább Witoldra fókuszálnak. Van rá módjuk. Aki ügyes, mindkét személyben megtelepedhet.

Komoly írói bravúr, kevesen képesek rá. E kollégákat egy (na jó, legföljebb két) kezem ujjain összeszámlálhatom.

Maradok őszinte:
Vámos Miklós

Bárdos András (Fotó/Forrás: 21. Század Kiadó)

A 21. Század Kiadó vezetőjének kommentárja:

Örülök, hogy Vámos Miklós marad őszinte, örülök, hogy felfedezte ezt a regényt, örülök, hogy szereti Coetzee-t, boldog vagyok, hogy tetszett neki A lengyel. Jót jelent. Most jön az, amikor a szegény könyvkiadó sirámok helyett – dicsekszik! Volt az irodalomnak sok nagy korszaka, és az elmúlt évszázad utolsó évtizedei biztosan közéjük tartoznak. Philip Roth, Updike, Vargas Llosa, Márquez, Günter Grass, Anthony Burgess, Singer, Malamud... (Ez egy névsor tőlem, és igen, jogom van névsorokról ábrándozni, mindenkinek joga van, az irodalom szeretete egy nagy demokrácia...) És fura módon, abban a szörnyen hazug, silány világban Magyarországon ezek az írók meg is jelentek, volt, hogy némi késéssel, volt, hogy gyagyás, marxista magyarázatokkal – de megjelentek. Modern Könyvtár, Európa Zsebkönyvek, Olcsó Könyvtár, Szépirodalmi, Magvető, Európa Kiadó.

Így vagy úgy, az irodalomban és a könyvkiadásban is aranykor volt ez.

Ma nincs aranykor, de vannak nagy írók, nagy művek. Kehlmann, Houellebecq, Franzen – és igen, közéjük tartozik Coetzee. Köszönöm, Miklós, hogy felhívtad rá a figyelmet, klassz, hogy állsz a gáton, és figyelsz.

Van, aki Goebbelsnek, van, aki Göringnek tulajdonítja a mondatot: „Ha azt a szót hallom, kultúra, a pisztolyom után nyúlok”. Apám parafrazálta így: „Ha azt a szót hallom, pisztoly, a kultúrám után nyúlok”. A lengyel szerintem is az elmúlt évek egyik legjobb regénye. Rövid, régimódi, történetmesélő, gyönyörű irodalom.

Miklós, maradok híved, dehát úgyis tudod.

Bárdos András