A legszívesebben a pályakezdők munkáit szemlézem. Őket még nem övezi figyelem. Büszke vagyok, ha sikerül olyan ifjú szerzőt ajánlanom, akiből azután méltó kolléga válik. Íme, most Nyíri Katalin lépett a színre, annyit árul el a fülszöveg róla, hogy 1986-ban született, s Érden lakik. Folyóirat publikációkat követően itt a novelláskötete: A kedvedért megeszem (FISZ, 2022). Vékonyka könyvtárgy, huszonhat rövid írással. Sietve közlöm, hogy a manapság divatos „én”-jellegű elbeszélőmód helyett nagyjából konzekvensen „ő”-ben adja elő mondandóját, ami a jellemábrázolás szempontjából igen üdvös hatású.
Mit tudhat egy ilyen fiatal ember – nő? lány? – a sorstársairól és saját magáról? Meglehetősen sokat. Kiemelném az első (a címadó) és az utolsó (Valami leesett) szöveget.
Nyíri Katalin mintha szikével írna, néha óvatosan, máskor határozottan vágja át a test és a lélek felszínét.
Történetei a legjelenebb jelenben játszódnak. Novelláinak fő utóíze a mélységes együttérzés.
Egyetlen idézet, amellyel nem lövök le poént. Így indul a Zavaróan fehér című novella:
„Álmában rügyező orgonaágat húzott ki a körme alól, ahogy a bűvész húzza elő a kendőt a zakója ujjából. Tudta, hogy ő szúrta oda, de nem emlékezett, hogyan. Vér nem folyt, minden sápadt volt és fehér: a bőre, a hús a festetlen körme alatt.
Megbolondultam, mondta ki hangosan, mielőtt kinyitotta a szemét. Végre!
Már napok óta alig alszik, hétvégén nem szedi a gyógyszereit.”
Volna még tanulnivalója, főként a szerkesztés terén, ám első kötetnek ez több mint ígéretes. Fontos élethelyzetekre veti következetesen realista tekintetét, amely a fotója szerint higgadt, egyszersmind szigorú, a tanáros szemüveg mögött. Sajnálnám, ha nem folytatná tüzetes megfigyelésünket, dúsítva látóterét esetleg némi múlttal, kevés jövővel, s amikor majd eljön az ideje, nem írna regényt. Családregényt.
Kíváncsian várom.
Maradok őszinte,
Vámos Miklós
A szerző kommentárja:
2019-ben részt vettem egy novellapályázaton, amelynek egyik zsűritagja Vámos Miklós volt. A szöveg, ami akkor második helyezést ért el, szerepel a kötetben. Nagy öröm volt akkor is, ahogy most is az volt olvasni az ajánlót.
Ha a szerző novelláskötettel indul, gyakran teszik fel a kérdést, hogy a következő kézirat már regény lesz, ugye? Mintha a rövidebb írások csak a hosszabbat készítenék elő. Pedig milyen jó egy novellát végigolvasni a buszon, vonaton vagy akár munkából hazaérve egy kávé mellett.
Ezek is adhatnak olyan erős olvasmányélményt, amire évek múlva is emlékszünk.
Valóban nem készül regény, erre ráérzett Vámos Miklós. A kispróza pontossága, tömörsége vonz, a lezáratlansága. Mindig a lélek érdekel, a reakciók, a kapcsolatok, és igen, a múlt is, az újabb szövegekben ez is megjelenik majd.
Nyíri Katalin
Nyíri Katalin: A kedvedért megeszem
Fiatal Írók Szövetsége
Megjelenés: 2022. május 20.
A kötet megvásárolható a Líra webáruházában ide kattintva. »»»
A fejlécképben szereplő fotó Emmer László munkája.