Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Választék

W. Somerset Maugham: Színház (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

Erős szomorúság járja át a testem-lelkem, amikor a régi idők többé-kevésbé feledésbe merülő írósztárjainak műveit veszem kézbe. Hová lettek a 20. század első felének rajongott szerzői, köztük Nobel-díjasok, tucatszám? Mindez az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatáról jut eszembe, melynek legújabb nett kötete a Színház című, valaha világhírű regény, írta William Somerset Maugham. Jelentkezzék, aki ismeri.

Aki a vezetéknevet helyesen ejti, méltán lehet büszke önmagára.

Érdekes kuriózum, hogy a művet magyarul először egy ugyancsak Athenaeum nevezetű kiadó jelentette meg, 1938-ban, fordította angolból nem más, mint Szerb Antal. A régi szöveget porolta le most kissé Schmal Alexandra. Maugham először színdarabokkal lett sikeres, aztán járták be a világot a regényei. Lebegett a feje körül némi történelmi glória is, először azért, mert az első világháborúban önkéntesként szolgált az Irodalmi Mentőautó Sofőrök alakulatánál (Literary Ambulance Drivers), többek között Hemingway és Dos Passos társaságában. Utána amiatt, mert a brit titkosszolgálat szerződtette adatgyűjtőnek. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket, igaz, ez csak később derülhetett ki. Ahogy az is, hogy Oroszországba akarták küldeni. Amúgy Párizsban született, kenyere javát Franciaországban ette, s Nizzában halt meg, 91 évesen, 1965-ben. Csak most olvasom, hogy orvosi diplomával rendelkezett.

A Színház egy (színész)nő története, aki középkorát fiatal asszonyként éli. Amikor végül rádöbben, hogy e szerepnek vége, boldogan fölrúgja a diétáját, és nagy adag bélszínnel vigasztalódik. Sorsa olyan megrázóan időtlen, hogy a regény szinte egyáltalán nem avult el. Nem véletlen, hogy Szabó István filmet rendezett belőle 2004-ben, Annette Bening játszotta Júliát, remekül. Korábban forgattak már filmet a regényből, Lilli Palmerral, ő sem volt akármilyen. Határozott emlékem, hogy Ruttkai Éva is játszotta e híres szerepet, ha nem tévedek, a Vígszínházban – ő a legeslegjobban.

Maradok őszinte:
Vámos Miklós

Schmal Alexandra (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

A kötet fordítójának kommentárja:

Egyik kedvenc foglalatosságom a régi fordítások leporolása, ahogy erre Vámos Miklós is utalt, köszönet érte! Emlékezetes pillanat volt például, amikor rájöttem, hogy Thornton Wilder Szent Lajos király hídjának évtizedeken át újra meg újra kiadott, csodálatos Kosztolányi-fordítása finoman szólva sem hibátlan. Hasonló meglepetés ért, amikor nekiláttam, hogy mondatról mondatra összevessem a Színház első kiadású Szerb Antal-fordítását az angol szöveggel.

Klasszikus fordítóink munkastílusa számos okból időnként égbekiáltó slendriánságokhoz vezetett (olyasmiket is elkövettek, amiért ma már a legifjabb fordítótanoncnak is körmös jár), ám ez mit sem von le a magyar Wilder vagy a magyar Maugham értékéből: bár, mint egy leveléből kiderül, Szerb Antal odáig ment, hogy egyenest írógépbe (!) diktálta (!) ezt a Maugham-fordítását, a nyelv és az atmoszféra, amit megteremt, telitalálat – rejtély, hogy csinálja. Az utókor aggályos tollseprűjére csupán a részletek szorultak rá, amelyekben persze az ördög (és az ő sarkantyúja) rejlik.

Schmal Alexandra