Vámos Miklós: Sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe

Daniel Kehlmann: Mozgókép (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

Minálunk az ezredforduló óta még kevésbé szokták szeretni a német nevű írókat, mint annak előtte. Akad kivétel. Daniel Kehlmann nyolcadik vastag könyve jelent meg a Magvetőnél az imént, fordította Fodor Zsuzsa, hajlékonyan és érzékletesen. Kehlmann Münchenben született (1975), Berlinben él, úgy hallik, ősztől átteszi székhelyét az USA keleti partjára. Világsztár. Mozgókép című regénye sodró, elragadó, igazán magvas. Műfaja faction, e kifejezés olyan prózát jelent, amely nem fiction (kitalált szépirodalom), de nem is non-fiction (tényirodalom). A szereplők léteztek, a nevüket is változtatás nélkül használja az író, a történet is valóságos, de mégis szabadon kezelve alakul.

A német cím – Lichtspiel – egyszerre jelent mozit és fényjátékot, a mozgókép igazán találó, az angol motion picture-re emlékeztet. Főszereplőnk G. W. Pabst ismert osztrák rendező, aki még a némafilmek korszakában kezdte pályafutását. Filmjei az egész világon sikert arattak, nagyon tehetséges színésznőket fedezett föl – Asta Nielsent, Greta Garbót, Louise Brooks-t, Leni Riefenstahlt (ő aztán Hitler kedvenc rendezőjeként lett hírhedt) stb. Az USA-ban is dolgozott, kevesebb sikerrel, majd visszatért Európába, és Franciaországban telepedett le. Anyját ment látogatni Ausztriába, amikor a hitleri propagandagépezet rámarkolt, kényszerítették, hogy nekik tetsző filmeket forgasson. Igyekezett kijátszani őket. Az utolsó ilyen filmjének forgatása egyszerűen félbeszakadt. Mindez tény, az is, hogy a felesége Gertrude, elolvasható a neten.

A regény nem a történelem sanyarú fejezeteiről szól, hanem a diktatúra kultúrapparátusának működéséről.

Miként kényszerítenek rá, hogy azt tedd, amit ők akarnak, néha úgy, hogy már magad se veszed észre. Igazán tanulságos. Úgynevezett sajnálatos alapötlet: sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe. Kehlmann teljesítményéhez csak gratulálni tudok. Voltaképp a nevéhez is, amelynek jelentése ilyesmi: torokember. Mi talán megmondóembernek fordíthatnánk. Hm, Dániel az övéi között? Fogadjuk talán magyarrá, mint Verne Gyulát és Victor Hugót.

Maradok őszinte,
Vámos Miklós

A fordító kommentárja:

Daniel Kehlmann mindig meg tudja lepni lelkes (hogy azt ne mondjam, rajongó) fordítóját, hiszen sosem ismétli bevált, sikeres formáit, eszközeit, talán csak a játékossága, a humora állandó. Ezúttal a filmet kívülről-belülről jól ismerő író hangján, filmes eszköztárat felvonultatva szólal meg: Kehlmann maga is kiváló forgatókönyvíró, amiről legutóbbi, Kafkáról szóló, hatrészes, David Schalko által megrendezett, ragyogó tévésorozata is tanúskodik.

További meglepetés, hogy a könyvben felismerni véltem a magyar kultúrpolitikai törekvéseket: a művészek megvásárlását, az irodalmi kánon lecserélésének igényét (az olvasókörről szóló fejezet); a hatalom szolgálatába álló művészek, tudósok érveit szinte szó szerint lehetett idézni a fordításban.

Egyetértek Vámos Miklóssal, bár mások a szempontjaim. Nemcsak az alapötlet sajnálatos, hanem az egész könyv: mint olvasónak és fordítónak megint éveket kell majd várnom egy következő Kehlmann-remekműre.

Fodor Zsuzsa