Vámos Miklós (Fotó/Forrás: Erdélyi Gábor)
Kiadói emberek tudják, mennyire népszerűek mostanság az olyan könyvek, amelyek azt ígérik, hogy segítségükkel kihúzhatjuk magunkat a „bajokból”. Elsősorban a lelkiekből. Van keletjük, mert nagyon divatba jöttek a problémák, amiket valamiféle házilagos kivitelben űzhető módszerrel megoldhatunk magunknak. Némelyik szakmunka azt ajánlja, iratkozzunk be adott tanfolyamra, utóbbi rendszerint sokkal többe kerül, mint egy nyomdatermék. Nem sorolnám az ezoterikus és a lélektani segítő irodalom végtelen számú válfaját. Inkább leszögezem, hogy az ajánlott mű – zsebkönyvecske – szerzője, Feldmár András az égvilágon semmit nem ígér. A cím: Ellenállás (HVG, 2018) még félreérthető is, hihetnők, hogy politikai tiltakozás módszereiről lesz szó. Ehelyett arról az ellenállásról olvashatunk, egészen gördülékeny, szakkifejezés-mentes szöveget, amely a hétköznapi élet szinte minden területén jelen van, s anélkül, hogy figyelnénk rá, meghatározó jelentőségű.
Én aha-élmények sokaságát éltem át, míg a végére értem, sokat nevettem, s több drámai elhatározást hoztam arra nézvést, miként folytatom a barátságaim ápolását, a szerelmi életemet, a gyermekeim nevelését és a szakmai megbeszéléseimet a továbbiakban. A lényeget így tudnám összegezni: az ellenállás szükséges jó és szükséges rossz. Föl kell ismernünk, ha a miénk, vagy ha a másé. Döntenünk kell, mikor álljunk ellen, s mikor ne.
Néhány idézet:
Szerintem soha senkinek nincs oka megsértődni. A sértődés mindig megállítja a beszélgetést, és megmenti azt, aki megsértődött, vagy attól, amit neki kellene mondania a következő mondatában, vagy attól, hogy meghallja, amit mond a másik.”
„Például Trump. A világ leghatalmasabb országának elnöke vagy őrült – nekem úgy tűnik –, vagy pofátlanul hazudik… Ha egy gyerek ezt csinálná az iskolában, akkor írnának a szüleinek.”
„Ha marslakók látogatnának meg bennünket itt a Földön, azonnal látnák, hogy őrültek vagyunk. Ha megpillantanák Jézust a kereszten – mert ez a legnagyobb óriásplakát, a legnagyobb hirdetés az egész világon –, tudnák, hogy ezen a bolygón a szeretet keresztre van feszítve.”
„Én akkor tudok ellenállni, ha előveszem a humoromat, akkor valahogy meg tudom őrizni az integritásomat.”
Na igen. Maradok őszinte:
Vámos Miklós
Feldmár Andráshoz pedig az volt a kérdés: Miért pont a humor az, ami segít megőrizni az integritását?
A szerbek Otpor-mozgalma Milošević ellen vagy a Kétfarkú Kutya Párt Magyarországon a humor fegyverével harcoltak, harcolnak a zsarnoki akarat ellen. A tunéziai Ben Ali ellen egy bagettel felfegyverzett ember állta a sarat.
A kinevetett diktátor elveszíti hatalmát, nem kell félni attól, akin röhögök. A szolidaritás magja lehet az együtt-nevetés.
A humor a gyerek spontán és őszinte megnyilvánulása, mint például A császár új ruhája c. Andersen-mesében. Ember az úr, ember a szolga, az úr/szolga szerepek, amiket nem kell elfogadnunk. Nem kell engedelmesnek lenni, nem kell fellázadni. Ezeken a reakciókon túl létezik a valódi, autentikus, szuverén egyén, aki szabadságra van ítélve, aki felelős tetteiért.
Nincs tervezet, nincs séma arról, hogy hogyan is kell lennem, nincs ideál. A zsarnok bennem az, aki engem kritizál, aki nincs megelégedve velem, aki összehasonlít engem a magamnál klasszabbnak vélt emberekkel. A felettes én vagy az ideális én zsarnok, aki azzal gyötör, hogy nem vagyok elég jó, lúzer vagyok, szégyelljem magam! Ennek is ellen kell állni, ezek a hangok életveszélyesek. Anyám kegyetlenül kínozott azzal, hogy miért nem tudok olyan okos lenni, mint az Árpi. Ha nem tudtam volna nevetni ezen a hülyeségen, megöltem volna magam régen. Ha Hemingway ki tudta volna nevetni azt az ideált, amihez mérte magát, az igazi férfit, nem kellett volna öngyilkosnak lennie. Minden ideál csak egy idea, nem hús és vér és élő valóság. Értékeljük, élvezzük magunkat, és röhögve öljük meg az ideált, kell a francnak.
hírlevél
