Van-e az időnek illata, és mi kell ahhoz, hogy érezhessük?

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Hallatlanul érdekes az, ahogy bizonyos filozófusok képessé váltak arra, hogy gondolataikkal (könyveikkel) széles közönség figyelmét ragadják meg. A XXI. század egyik „sztárfilozófusa” Byung-Chul Han, akinek kézre álló kötetei sorra jelennek meg magyarul is a Typotex jóvoltából.

Byung-Chul Han Dél-Koreában született 1959-ben, és mielőtt huszonkét évesen Nyugat-Németországba költözött, a szöuli egyetemen tanult kohászatot. Különböző német egyetemeken katolikus teológiát, filozófiát, német irodalmat hallgatott, és 1994-ben egy Heideggerről szóló munkájával nyerte el a doktori fokozatot. Azóta tanított Bázelben, Karlsruhe-ban és Berlinben,

nagy figyelmet generáló könyveit majd’ kéttucat nyelven megtalálhatjuk.

Az Idő illata című munkája – Csordás Gábor fordításában – olyan kérdést jár körül, melynél, bár mindannyiunk számára húsbavágó, nem szoktunk elidőzni. Már a könyv léte is provokáció, hiszen azzal a kérdéssel szembesíti az Olvasót, hogy van-e ideje arra, hogy időt szánjon az időre… annak reményében, hogy megérezheti az idő illatát. Sőt, az is kiderül a könyvből, hogy ez a bizonyos illat nem hagymázas költői fellengzősség, hanem valami sokkal-sokkal konkrétabb „dolog”.

Időben, időzavarban – határidők szorításában – élünk, s ha az idővel nem tudunk jól bánni, akkor bizony a legdrágább dolgot vesztegetjük el.

Bármilyen egyéb problémát láttunk magunk előtt, annak mélyén ott a végességünkkel – és végső soron az idővel – való szembesülés. Ezért is fontos, hogy mit gondolunk az időről. Gondolunk-e róla egyáltalán valamit/bármit? Vagy csak hagyjuk, hogy gyorsulása és/vagy széthullása maga alá temessen mindent? S ha nem hagyjuk – nem akarjuk hagyni, sőt: akarjuk nem hagyni! – akkor van-e olyan felismerés és hozzáállás, ami segíthet a „kizökkent időt helyre tolni”?

Byung-Chul Han: Az idő illata (Fotó/Forrás: Typotex Kiadó)

Byung-Chul Han szisztematikusan végigveszi mindazt, amit az időről – az idő érzékeléséről és ennek következményeiről – az emberiség története során gondoltak. Megkülönbözeti a történelem előtti ember „tartós jelenét” a történelem során megtapasztalt ciklikus és lineáris időtől, a teológiailag (és teleológiailag) megalapozott eszkatológikus időtől, és a felvilágosodás során megismert szabadságtól.

Értelmezi az idő gyorsulásának érzetét, s feltárja, mi áll valójában a gyorsulás érzete mögött.

Heideggerrel és Nietzschével – és még sok nagyszerű gondolkodóval – vitatkozva, Proustot segítségül hívva tárja fel az idő megtapasztalásának természetét, s azt is, hogy milyen – meglepően nagy! – szerepe van a protestantizmusnak a mai időválságban. A mi időválságunkban.

Byung-Chul Han gondolatfutamának legidőszerűbb része pedig a tanulmány zárófejezete, mely nem csak a jelenlegi helyzet meggyőző diagnózisát adja, hanem a lehetséges személyes megoldással is megkínálja azokat, akik elidőznek gondolatai között, melyekben, ahogy azt már megszokhattunk, komoly kritikával illeti azt a kort – azt az időt –, melyben élnünk adatott.

Az ember már csak olyan, hogy időről-időre megáll, hogy reflektáljon önmagára, az életére, az életidejére,

s amikor ez megtörténik, jó, ha kéznél van az Idő illata című könyv, mert összeszedettségével, s tiszta gondolatfutamaival segít(het), hogy rendet tegyünk, s talán még abban is, hogy – kicsit megnyugodva – megérezzük az idő illatát. Ami (talán) tényleg létezik.