Könyv

Versidézetekkel színesíti a költőkről elnevezett utcáit a XV. kerület

2023.04.06. 15:10
Ajánlom
Izgalmas közösségi kampánnyal, idézetekkel és kiváló színészek által készített verses videókkal készül a Magyar Költészet Napjára a XV. kerület vezetése.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Magyar Költészet Napjára készül a XV. kerület, akik a VerShaker és a Simple On You támogatásával új utcatáblákat helyeznek el a városrész költőkről elnevezett utcáiban. Az új táblákon az adott költő egy-egy fontos versét idézik meg, így az emberek ezentúl nap mint nap találkozhatnak a költészettel akár egy séta alkalmával is.

A táblák az április 10-ével kezdődő héten kerülnek ki, az utolsót pedig április 11-én, József Attila születésnapján helyezik el az Árvavár utca és a József Attila utca sarkán ünnepélyes keretek között.

Összesen tizenegy költő kap verses táblát a kerület mindhárom településrészében.

A különleges kampány itt még nem ér véget: minden utcatáblán szerepelni fog ugyanis egy QR-kód is, amely a Csokonai15 weboldalára vezet majd, ahol az összes kiválasztott idézetet elolvashatjuk, valamint meg is hallgathatjuk őket olyan csodálatos színészek tolmácsolásában, mint például Fodor Tamás, Jordán Tamás és Hirtling István,Szabó Erika, Tankó Erika, Wunderlich József, Fesztbaum Béla, Zoltán Áron, Nagypál Gábor, Ertl Zsombor és Orosz Ákos.

utcatablak10-150354.jpg

Csokonai Vitéz Mihály-idézet a XV. kerületben (Fotó/Forrás: Csokonai Nonprofit Kft.)

A kerület emellett április 16-án a közönséggel együtt is megünnepli a költészet napját: egy rendhagyó városi sétát terveznek, amely a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házból indul (és oda érkezik vissza) és a környéken elhelyezett táblákat érintve vezeti körbe a közönséget Rákospalotán.

Az érdeklődők egy térképpel indulnak, és a körülbelül másfél órás séta során pontokat és természetesen verseket gyűjthetnek.

A gyerekeknek és a felnőtteknek külön feladatsort dolgoztak ki. A nyertesek könyv- és verses nyomatú póló ajándékokat kapnak. Az esti program egy beszélgetés lesz a KultCaféban Karafiáth Orsolya író-költővel.

Mindemellett a kerület közösségi kampányt is hirdet, amely során arra kérik az embereket, hogy árasszák el versekkel akár a várost, akár az egész országot. A cél, hogy mindenki láthatóvá tegye a kedvenc költeményét, és mutassa meg minél több embernek, akár az ablakra ragasztva, az aszfaltra rajzolva. Arra kérik, aki valamilyen módon megosztja kedvenc versét, fotózza le és küldje el a [email protected] email címre.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Nagypál Gábor (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Csokonai15 Facebook-oldala)

Csokonai Nonprofit Kft.

Ha szigorúan a jogszabályokból következő tényeknél maradunk, akkor a Csokonai Nonprofit Kft. a XV. kerület közművelődési, kulturális és kommunikációs gazdasági társasága. Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán ellátja a kötelező, valamint az önként vállalt közművelődési, kulturális és tájékoztatási feladatokat.

Szabadabban fogalmazva: a Csokonai Nonprofit Kft. az a cég, amely igyekszik a közművelődési, kulturális és kommunikációs területek integrációjával a 21. század kihívásaira közösségteremtő válaszokat találni. Úgy, hogy ezek körül minőségi, kortárs rendezvények jöjjenek létre.

A Csokonai Nonprofit Kft. tudja, hogy a társadalmi és gazdasági környezet körülöttünk olyan mértékben változik, amelyhez az elmúlt évtizedekben kialakult módszerek már nem képesek alkalmazkodni. Ezért új utakat keres annak érdekében, hogy egy jó múltú intézmény közép és hosszú távon ne csak megőrizhesse értékeit, megóvhassa kis közösségeit, hanem méltó helyet foglaljon el a Főváros kulturális térképén.

Jegyvásárlás

Legolvasottabb

Színház

Telex: Szexuális zaklatás ügyében folyik vizsgálat az SZFE-n

A lap értesülései szerint az egyetemen belső vizsgálat indult, mivel egy osztályvezető férfitanár meg nem engedhető kommentárokkal illette a diáklányok külsejét, alakját. Cikkünk frissült az SZFE reakciójával!
Klasszikus

Szimfonikus zsenik koncertje a BFZ-vel és a sztárkarmester Paavo Järvivel

Paavo Järvi édesapja elismert észt karmester volt, egykori szovjet nyaralójukban a kis Paavo időnként összefutott Sosztakoviccsal, Rosztropoviccsal, Arvo Pärttel, Hacsaturjánnal, vagy Emil Gilelsszel.
Színház

A vég kezdete? – vérbeli házastársi dráma debütál a Rózsavölgyi Szalonban

Új bemutatóval ünnepli alapításának tizenkettedik évfordulóját a Rózsavölgyi Szalon. Kovács Patrícia és Schmied Zoltán főszereplésével, Dicső Dániel rendezésében mutatják be David Eldridge Bármit mondhatsz című darabját április 11-én.
Jazz/World

Mit jelent európainak lenni? – interjú Oláh Krisztián zongoraművésszel, a Ludus Europae zeneszerzőjével

Az idei JazzFest Budapest egyik legizgalmasabb programja a Ludus Europae című, huszonhét szereplős darab, amelynek ősbemutatója április 30-án pontban éjfélkor lesz a budapesti Merlin Színházban.
Zenés színház

„A klasszikus zenében a sokoldalúság gyanakvást szül” – interjú José Curával

A karmesterként és zeneszerzőként is aktív művésszel a a VeszprémFestre tervezett, argentin dalokra és operaáriákra épülő koncertjének műsoráról, a zenei sokoldalúságról és a társadalmi felelősségvállalásról is beszélgettünk.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Kortárs költők a köztereken – költészet napi játékra invitál a Libri

Mások mellett Závada Péter, Kemény Zsófi, Simon Márton és Varró Dani köteteivel gazdagodhatnak a szemfüles irodalomrajongók a fővárosban. A Libri a rendszeres, napi versolvasásra szeretné felhívni a figyelmet.
Könyv magazin

Még a matematikai képességeket is fejleszti a versolvasás

Önismeret, kreativitás, kritikai gondolkodás, nyelvi fejlődés – a magyar költészet napja alkalmából Nyáry Krisztián gyűjtötte össze, milyen pozitív hatásokkal lehet a gyerekekre a versolvasás. 
Könyv ajánló

Min lehet együtt kuncogni a filozófusokkal?

Thomas Cathcart és Daniel Klein könyvéről nem könnyű eldönteni, hogy egy filozofikus viccgyűjtemény vagy egy vicces filozófiai alkotás. Annyi bizonyos, hogy két alkotóeleme van, a vicc és a filozófia.
Könyv hír

Idén is van magyar stand a Bolognai Gyermekkönyvvásáron

Önálló standon népszerűsíti a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) a hazai gyermekkönyveket az április 8. és 11. között zajló Bolognai Gyermekkönyvvásáron – tette közzé az intézmény.
Könyv ajánló

A bezzeggyerek után most Erika nénié a főszerep – júniusban jön Rényi Ádám új kötete

Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Erika néni és további felnőttmesék címmel Rényi Ádám harmadik novelláskötete, amelyben ezúttal is a tőle megszokott, meghökkentő humorral mesél a közelmúlt és a jelen Magyarországáról.