Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

2025.02.13. 10:10
Ajánlom
A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.

A Man Booker-díjas Salman Rushdie február 11-én tanúként szólalt fel annak a férfinak a tárgyalásán, aki három évvel ezelőtt merényletet követett el ellene. Emlékezetes, az indiai születésű írót 2022 augusztusában egy nyilvános eseményen tartott pódiumbeszélgetésen érte támadás New Yorkban, amelynek következtében a jobb szemére megvakult, egyik keze pedig lebénult. Hat hetet töltött kórházban sebesülései miatt. Támadóját, a libanoni származású Hadi Matart közvetlenül az incidens után őrizetbe vették.

A hetvenhét éves Rushdie az ügyészség tanújaként szólalt fel, ez volt az első alkalom a merénylet óta, hogy egy helyiségben tartózkodott támadójával. Matart gyilkossági kísérlettel és testi sértéssel vádolják.

A művész – aki Kés című, magyarul is olvasható regényében azóta már megírta emlékeit az esetről, valamint egy fiktív párbeszédet is lefolytatott támadójával – megrendítő részletességgel idézte fel a történteket. Mint elmondta, éppen az írók védelmének fontosságáról készült előadást tartani, amikor arra figyelt fel, hogy valakit közelít hozzá.

Tisztában voltam vele, hogy ez a személy jobb oldalról rohan felém. Tudtam, hogy ennek a valakinek sötét haja van és sötét ruházata. Megdöbbentett a tekintete, mert sötét volt és kegyetlen

– idézte fel az író. Hozzátette, mielőtt reagálhatott volna, a férfi többször megszúrta egy késsel az arcán, a nyakán és a jobb szemén, utóbbit Rushdie a legfájdalmasabbnak nevezte.

Arra a kérdésre, hány szúrást kapott, Rushdie úgy felelt, nem számolta. „Üvöltöttem a fájdalomtól. […] Tisztában voltam vele, hogy nagy mennyiségű vérben fekszem. Az időérzékem egészen elhomályosult, fájt a szemem és a kezem, és már világos volt számomra, hogy haldoklom” – fogalmazott. Rushdie a kórházba szállításának emlékeit is felidézte. Az író több mint két hetet töltött lélegeztetőgépen. Jobb szemét elvesztette, és

elmondása szerint az egészségét máig sem nyerte vissza teljesen.

A Sátáni versek szerzője kifejezte egyetértését Matar védőbeszédével kapcsolatban, mondván, a véleménynyilvánítás szabadásága valóban mindenkit megillet, a tárgyaláshoz és a tisztességes eljáráshoz való jogok pedig értékes jogok. A kérdésre, hogy Matar beszélt-e vele a merénylet során, Rushdie nemmel felelt.

A sajtóbeszámolók szerint Rushdie vallomása során időnként ránézett a tőle körülbelül hat méterre helyet foglaló vádlottra, aki azonban végig leszegett fejjel hallgatta a beszédet.

Forrás: The Guardian, 24.hu

Fejléckép: Salman Rushdie (Fotó/Forrás: Ed Lederman / PEN American Center / Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Könyv ajánló

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Könyv magazin

„Szűkösebb időkben hittel vacsoráznék” – 10 kedvenc idézetünk a nyolcvanéves Spiró Györgytől

1946. április 4-én született Spiró György Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész, dramaturg és műfordító, a kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja. A nyolcvanéves szerzőt köszöntve kiválasztottunk tíz megfontolandó idézetet munkásságából.
Könyv hír

Álomkönyvtár épülhet Rákosrendezőn

Március 31-én kihirdették a „Rákosrendező mesterterv urbanisztikai és közterületfejlesztési tervpályázat” díjazottjait és nyertesét. A szóban forgó városrészen 10 ezer lakást és 25 hektárnyi zöldfelületet alakítanak ki, a győztes tervben szerepel egy multifunkcionális könyvtár is.
Könyv ajánló

Megszólal a múlt: Szűcs Krisztián a dalok mögé néz első könyvében

Szűcs Krisztián Utazás a kegyetlenbe című, frissen megjelent novelláskötete egy zenei körutazás a művész koponyája körül, ahol a dalszövegek keletkezéstörténete időutazássá válik, a szöveg pedig vizualitással telítődik.