Ha már teljesen letörték a kedved a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírek, nézd meg ezt a videót, amellyel Kovács András Péter egy pillanat alatt mosolyt csal az arcodra.
Olaszországban péntek este így köszönik meg az egészségügyi dolgozók munkáját, de egymást is támogatják az emberek a karantén alatt: önkéntesek csoportjai segítenek az időseknek és gyűjtenek a kórházak javára.
A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben megtorpant a kulturális élet is, azonban a Koreai Kulturális Központnak sikerült a szituációt és a szakmaiságot ötvöznie „Maszk-kultúra Koreában akkor és most” című blogbejegyzésükben!
Március 13-án, magyarországi idő szerint 18 órától élőben közvetíti Bérczes László rendezésének zártkörű előbemutatóját a szatmárnémeti színház Harag György Társulata.
Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
A hiánypótló alkotást Dargay Marcell hangsúlyosan zeneszerzői nézőpontból írta meg, fókuszában az experimentális művészcsoport alkotásainak elemzése áll.
Argentína, Brazília, Ecuador, Kolumbia, Peru és Venezuela filmjei mutatkoznak be a magyar közönségnek a 2. Latin-Amerikai Filmnapok során. A kínálat a politikai thriller műfajától a vígjátékon át a zenés dokumentumfilmig ível.