A 13 hazai fesztivál idei tervezett fellépőlistája alapján választották ki azt a száz zenekart, akiknek lehetőségük lesz részt venni a raktárkoncerteken. A raktárkoncertek intézményét kifejezetten a koronavírus-járvány miatt lehetetlen helyzetbe került könnyűzenei szektor támogatására hozták létre.
A Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság részvételével egyeztettek a budapesti teátrumok a nézőket és a színházakat érintő ajánlásokról.
Kezdjünk barátkozni a raktárkoncert fogalmával! A kormány a rendezvényszervezők, a klubok és a technikai személyzet támogatását tervezi a most bejelentett csomaggal. Gulyás Gergely az SZFE-t érintő kérdésekre is válaszolt.
A kormány továbbra is fenntartja a járvány miatti korlátozó intézkedéseket, ez pedig az 500 fő feletti fesztiválok számára azt jelenti, hogy hiába várták az augusztus végét.
Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
A hiánypótló alkotást Dargay Marcell hangsúlyosan zeneszerzői nézőpontból írta meg, fókuszában az experimentális művészcsoport alkotásainak elemzése áll.
Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.