kortárs drámafesztivál

2016 november 18., 08:04
Klasszikus fesztivál Szerző: Fidelio

Három és fél percben a magyar színjátszás jövőjéről

Az időnk rövid története, A harag napja, Sóvirág és A bajnok - csak néhány előadás az idei Kortárs Drámafesztivál alkotásai közül, amelyek azt mutatják meg, hogy hová is tart a magyar színjátszás. Az előadásokat workshopok, kerekasztal beszélgetés és különböző koncertek színesítik majd.
2014 december 5., 13:39
Tánc kortárs drámafesztivál Szerző: (kzs)

Lefotózott mulandóság

A Kortárs Drámafesztivál december 6-án a szlovák Sláva Daubnerová vizuális szólóelőadását hozza el a magyar közönségnek, akit általában kivételes művésznők munkái ihletnek meg.
2013 november 14., 12:05
Színház fesztivál Szerző: (va)

Itt és most a fiatal magyar színházi generáció

Egyévnyi (kényszer)szünet után újra jelentkezik a budapesti Kortárs Drámafesztivál (KDF): a szervezők 2013. november 27. és december 3. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a tizenhat esztendős múltra visszatekintő nemzetközi színházi fesztivált.
2012 október 27., 15:00
Színház gardénia Szerző: (va)

Pelsőczy Réka rendezése Erdélyben vendégszerepel

A K. V. Társulat Gardénia című előadása október 28. és 30. között négy alkalommal lesz látható Tordán és Kolozsváron.
2012 június 13., 15:05
Színház kritika Szerző: Frauenhoffer György

Gardénia: Úrinők, bunda nélkül

Az egy évvel ezelőtt felolvasó-színházi keretek között bemutatott Gardénia idén novembertől a Kortárs Drámafesztivál jóvoltából teljes, szcenírozott formában is megtekinthető a Thália Színház Új Stúdiójában.
2012 március 28., 07:19
Színház kritika Szerző: Papp Tímea

Súlyos emlékcsomagok

Hogyan lehet elbírni saját történelmünkkel? A jelenleg magyar színpadokon látható múltfeldolgozó kortárs lengyel drámák kísérletet tesznek rá.
2011 december 19., 12:30
Színház premier Szerző: Fidelio

Premier: Egyirányú út

A Szakkör, a Kortárs Drámafesztivál és a Füge produkció közös bemutatója a MU Színházban december 19-én 22 órakor.
2011 december 7., 10:00
Színház kortárs drámafesztivál Szerző: Krupa Zsófia

Szilágyi Mária: "Innovatívat bemutatni"

Az idén jubileumi évadját ünneplő Kortárs Drámafesztivál november 26. és december 3. között a dokumentarista színház aktuális, de itthon még nem honos műfaját mutatta be előadásokkal, felolvasószínházzal és konferenciával. A 10 éves fesztivál történetéről Szilágyi Máriával, a fesztivál igazgatójával és alapítójával beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.
Klasszikus

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Színház

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Klasszikus

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.

Nyomtatott magazinjaink