kortárs tánc

2016 január 14., 09:39
Tánc balett Szerző: Szász Emese

Búcsú egy óriástól

Simon István, a drezdai Semperoper Ballett első magántáncosa készített interjút Mats Ekkel, a korszakos jelentőségű alkotóval annak apropóján, hogy a koreográfus nemrégiben egy párizsi előadás-sorozattal búcsút intett pályafutásának.
2016 január 7., 08:26
Tánc interjú Szerző: Szász Emese

Feledi János: „Félelmetes ráeszmélés volt”

Feledi János január 20-án a MOM Kulturális Központ Nagyszínpadán mutatja be társulatával új darabját, a Rekviem-et. Az előadás zenéjét Balázs Ádám magyar származású Hollywoodi zeneszerző komponálja. A koreográfussal a téma személyességéről és a táncosok inspirálásáról is beszélgettünk.
2016 január 6., 12:46
Tánc grace Szerző: (sze)

Ismét tabukat döntöget a Hodworks

Hód Adrienntől és táncosaitól már megszokhattuk, hogy gátlástalanul kitárulkoznak és levetkőznek a színpadon, hogy az emberi lét szélsőségeiről beszéljenek. Új bemutatójuk, a Grace című előadás is hasonló őszinteséget ígér. A darab január 21-én és 22-én 19 órától látható a MU Színházban.
2015 szeptember 28., 08:55
Tánc kortárs tánc Szerző: Sz. E.

A mozdulatok kémiája

Balett alapú kísérletező munka. Erre utal a Tellabor Társulat neve, ami a balett és a labor szavakból áll össze. A társulat aktualitásairól és saját munkájáról Kulcsár Noémi koreográfust kérdeztük. VIDEÓ
2015 szeptember 7., 09:10
Tánc interjú Szerző: Csicsely Zoltán

Mi vár a táncművészekre?

Kiszámíthatatlan és nehéz pálya. Mégis azok, akik művelik, a legszebbnek tartják. Egy klasszikus balettművészt és egy kortárstáncost, koreográfust ültettünk egymás mellé, beszéljenek a két műfaj sajátosságairól és hasonlóságairól. Interjú Leblanc Gergellyel és Duda Évával.
2015 augusztus 25., 10:53
Tánc találkozó Szerző: Fidelio/MTI

Pécsre vonul a táncszakma

Szeptember 29. és október 4. között immár kilencedik alkalommal mutatkoznak be aktuális előadásaikkal a hazai táncművészet legjobbjai a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón.
2012 szeptember 15., 07:18
Tánc trafó Szerző: Fidelio

Generációs táncok a Trafóban

Nyitott műhelymunka, kiállításmegnyitó, könyvbemutató, akadémiai konferencia, köztéri akciók, filmbemutató gazdagítják a kilenc színházi estet magába foglaló eseménysorozatot.
2012 szeptember 1., 10:11
Tánc krétakör Szerző: Fidelio

Hamarosan L1danceFest

A 11. éve megrendezett fesztiválon több mint tíz külföldi és hazai kortárs táncelőadást láthat a közönség szeptember 19-23. között, melyhez workshopok és beszélgetések kapcsolódnak, hat helyszínen (Bakletic M.A.C., MU Színház, Nemzeti Táncszínház, Trafó Stúdió, Krétakör Bázis, Magyar Táncművészeti Főiskola).

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Dinyés Dániel is a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja lett

A Magyar Tudományos Akadémia által 1992-ben alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia december 8-án éves rendes közgyűlésén új tagokat választott szakosztályaiba.
Színház

Kovács D. Dániel: „Hogy Kleist komolyan gondolta-e, az az ő dolga”

A bosszú címmel rendezte meg A Schroffenstein családot Kovács D. Dániel Kecskeméten. A Kelemen László Kamaraszínház színpadán egy egyszerre zord és játékos előadás látható. Interjú.
Színház

Önironikus szilveszteri esztrádműsorra készül a 6SZÍN

Két programmal is várja nézőit a 6SZÍN szilveszterkor: Rényi Ádám népszerű novella-kabaréja, a Kapuzárási pánik exkluzív ráadásjelenettel gazdagodik, este pedig egy önironikus esztrádműsor idézi fel a szilveszter emlékezetes és kínos pillanatait.
Plusz

Vámos Miklós: Medencevilág, külső és belső hangokkal

Egy téli fürdő melegében szólal meg egy család története Vámos Miklós novellájában. Belső monológok, kimondatlan mondatok és két gyerek, akik csak játékot keresnek a víz alatti világban.
Könyv

Krasznahorkai Lászlót ünnepli az ELTE egyéves programsorozata

Élő közvetítéssel, vetítéssel és szakmai beszélgetéssel indul az ELTE-n a Krasznahorkai-év. Az Egyetem jövő decemberig tartó programsorozattal köszönti az irodalmi Nobel-díjas írót, egykori hallgatóját.

Nyomtatott magazinjaink