kossuth-díj

2013 július 8., 09:35
Jazz/World évforduló Szerző: (kzs)

Boldog születésnapot, Szakcsi Lakatos Béla!

Július 8-án lesz 70 éves Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas dzsesszzongorista, zeneszerző, a magyar dzsessz egyik kiemelkedő alakja.
2013 március 17., 11:55
Tánc magazin Szerző: Fidelio

Kartáncosból balettigazgató – Orosz Adél, az abszolút prímabalerina

Március 17-én ünnepli születésnapját Orosz Adél Kossuth-díjas balett-táncosnő, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze.
2013 március 15., 20:59
Plusz kossuth-díj Szerző: (va)

Kossuth-díj: Omega együttes

"Fontos számunkra a Kossuth-díj, mert a velünk együtt indult, és az elmúlt évtizedekben meghatározó zenészek nagy többsége már megkapta az elismerést" - mondta Benkő László, az Omega vezetője annak kapcsán, hogy az együttes tagjai március 15-én megosztott Kossuth-díjat vehettek át.
2013 március 15., 20:30
Jazz/World kossuth-díj Szerző: (va)

Kossuth-díj: Csík Zenekar

Kossuth-díjat kaptak megosztva az idén 25 éves Csík Zenekar tagjai, akik azonban a zord időjárás miatt nem tudtak elutazni a pénteki budapesti ünnepségre. A zenekar elsősorban azzal lett országosan ismert, hogy az autentikus népzenét magyar könnyűzenei feldolgozásokkal vegyíti.
2013 március 15., 20:00
Tánc kossuth-díj Szerző: (va)

Kossuth-díj: Zsuráfszky Zoltán táncos, koreográfus

Nemcsak saját munkássága, hanem az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára felkerült táncházmódszer elismerésének is érzi Kossuth-díját Zsuráfszky Zoltán táncos, koreográfus. A Honvád Táncszínház vezetője pénteken vehette át az elismerést Budapesten.
2013 március 15., 19:40
Színház kossuth-díj Szerző: (va)

Kossuth-díj: Schubert Éva színművész

Schubert Éva meglepetést és örömet érzett, amikor kiderült, hogy Kossuth-díjat kap. Harminc-negyven évig várta, hogy megkapja, de az utóbbi években már nem számított rá - árulta el az MTI-nek a színművész, aki pénteken vette át az elismerést a Parlamentben.
2013 március 15., 19:30
Színház rudolf péter Szerző: (va)

Kossuth-díj: Rudolf Péter színművész

Három évtizedes, szerteágazó színházi és filmes pályafutással, számos emlékezetes alakítással és rendezéssel a háta mögött vehette át a Kossuth-díjat Rudolf Péter pénteken a Parlamentben. Mint az MTI-nek elmondta, szerencsésnek érzi magát és élvezi, hogy sok mindennel foglalkozhat.
2013 március 15., 19:25
Vizuál kossuth-díj Szerző: (va)

Kossuth-díj: Sajdik Ferenc karikaturista

Karikaturistának születni kell - mondta az MTI-nek Sajdik Ferenc grafikusművész, karikaturista annak kapcsán, hogy munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Színház

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!

Nyomtatott magazinjaink