középiskola

2020 június 14., 10:40
Plusz hír Szerző: Fidelio

Mikszáth, Blaha Lujza és Zsolnay lettek a legmenőbbek Instán!

A járványhelyzet ellenére is kiválóan helyt álltak a diákok és felkészítő tanáraik az Esterházy Magyarország Alapítvány által idén immár negyedik alkalommal meghirdetett Estöri versenyének finisében. Talán ez az egyetlen országos tanulmányi verseny, amely a világjárvány miatt kialakult helyzetben nem a korábbi pontok alapján zárta le a versenyt, hanem folytatta azt.
2014 december 9., 11:23
Edu-Art német Szerző: (ja)

Diákokkal dolgozott együtt a DBU

Improvizációkkal, műfordítással ismerkedtek és saját német nyelvű darabjukat is előadták szekszárdi középiskolák diákjai a Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) programjában, amely a társulat vezetője szerint a színészutánpótlásban is segítheti Magyarország egyetlen német nyelven játszó társulatát.
2013 szeptember 25., 17:24
Edu-Art oktatás Szerző: (x)

"Íróvá nem a halál avat"

Ingyenesen elérhetőek az Aegon Művészeti Díjban részesült kortárs magyar szerzők műveiről íródott középiskolai óravázlatok. A Magyartanárok Egyesülete szakmai felügyeletével készült multimédiás tancsomagok elsősorban a középiskolai irodalomtanároknak nyújtanak módszertani segítséget.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Ilyenek a Jancsó-filmek 2 és fél percben!

Jancsó Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából a Jancsó-filmek ikonikus jeleneteiből készült montázsfilmet tett közzé a Nemzeti Filmintézet videómegosztó csatornáján.
Jazz/World

Elhunyt Baksa-Soós János "beat"-legenda, képzőművész

A Kex együttes egykori énekese, Január Herceg Tova ICY hosszú betegség után, 73 éves korában hunyt el - adta hírül a Magyar Narancs.
Klasszikus

Elhunyt Szilvágyi Sándor gitárművész

Életének 57. évében elhunyt Szilvágyi Sándor Artisjus- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára – tudatta a Zeneakadémia.
Plusz

Több száz éve kortárs – Beszélgetés Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával

Kultúrával telik meg a tér, az utca, a kirakat: a Budapesti Őszi Fesztivál a hagyományos művészeti terek mellett a hétköznapjainkba is táncot, színházat, irodalmat, képzőművészetet hoz. Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával beszélgettünk.
Színház

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait

A legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Fekete Péter című előadásának ítélte a szakmai zsűri, míg Mohácsi János Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című munkájával, a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciójával a legjobb rendező díját kapta meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink