közlemény

2018 március 6., 10:28
Zenés színház közlemény Szerző: Fidelio

Operettszínház: A vezetés továbbra sem tart igényt KERO munkájára

Alátámasztotta a fizikai agresszióval vádolt Kerényi Miklós Gábor ügyében lefolytatott belső vizsgálat a színház tavaly novemberben hozott munkáltatói döntését. Lapunk érdeklődésére az Operettszínháztól azt az információt kaptuk, hogy a rendező egyes munkáit továbbra is a repertoáron tervezik tartani, ám személyes jelenlétére ezután sem tartanak igényt.
2017 november 7., 12:44
Zenés színház közlemény Szerző: Fidelio

KERO: „Megalázni valakit sohase volt célom”

A fizikai bántalmazással vádolt színházi szakember Facebookon reagált az elmúlt órák eseményeire: elnézést kér azoktól, akiket megbántott és személyesen is kész bocsánatot kérni.
2017 június 24., 12:03
Tánc közlemény Szerző: Fidelio

Egyelőre nem indul színházi táncművész képzés a MTE-n

Kevesen jelentkeztek a Magyar Táncművészeti Egyetem tavasszal első ízben meghirdetett táncművész szak, színházi táncművész specializáció előkészítő évfolyamába, ezért nem indul az egyébként már akkreditált képzés a 2017/18-as tanévben.
2016 szeptember 15., 10:33
Színház közlemény Szerző: (va)

Erre vajon mit lép a miniszter?

Bodó Viktor, Hargitai Iván, Herczeg Tamás és a szakma egy sor jeles képviselője adott ki közleményt, amelyben az Új Színház, a Thália Színház és a Madách Színház igazgatói pályázatainak érvénytelenné nyilvánítását, továbbá új pályáztatás lefolytatását kérik. Lássuk az érveiket!
2016 június 15., 14:52
Plusz zene Szerző: Szűcs Gyula

Zenészek és fesztiválok titlakoznak a Petőfi Rádió átalakítása ellen

Nemcsak a Petőfi Rádió hallgatói tiltakoznak a közszolgálati zenei adó radikális átalakítása ellen, hanem számos zenekar, előadó, szórakozóhely és fesztivál is.
2016 április 27., 15:05
Színház kulka jános Szerző: Fidelio

Kulka János már gond nélkül kommunikál

A család legújabb közleménye szerint a kórházban ápolt színművész egyre több mindent képes a maga megszokott módján és humorával kifejezni, ám rehabilitációja még hónapokat vehet igénybe.
2016 április 18., 14:56
Színház kulka jános Szerző: Fidelio/MTI

Megjött a kórház hivatalos közleménye Kulka János állapotáról

Az elmúlt időszakban alaptalan hírek is napvilágot láttak.
2014 június 17., 10:15
Színház közlemény Szerző: (va)

Magyarországi alkotók a szabadkai vezetőváltásról

A Szabadkai Népszínház vezetőváltása kapcsán írt közleményt Máté Gábor, Tasnádi István, Dömötör András és Bérczes László, amelyet a Szinhaz.hu tett közzé.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ők kapták idén a Junior Príma Díjakat a színház- és filmművészet kategóriában

Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában szeptember 22-én, a Haris Parkban. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a 62 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek.
Klasszikus

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Vizuál

2019 legfantasztikusabb fotói - és a mögöttük álló történetek - Galéria

Nemcsak a felvételeket, hanem a mögöttük meghúzódó problémákat és történeteket is megosztjuk!
Klasszikus

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Zenés színház

„Káros az elitizmus” – interjú Philipp Györggyel

Philipp György a zenés színházi élet megkerülhetetlen kakukktojása. Formabontó és gondolatokat provokáló előadásaival a partvonalról céloz a dolgok közepébe. Karmester, énekes és rendező. Októberben az Artus társulattal készült Minden (is) című produkciójához zeneszerzőként járult hozzá.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében