kritika

2004 május 14., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Gyarmati Eszter

Jutalom a nap közepén

Nincs is annál kellemesebb, mint amikor az embert egy kávéházba szólítja munkaköri kötelessége. A Spinoza-ház esetében a kávé- előtag alkalmazása persze durva egyszerűsítés, hiszen a Dob utcai épület nem csak a gasztronómiai örömök, hanem kiállítások, előadások, sőt, holland nyelv- és bridzstanfolyamok lelőhelye is.
2004 május 13., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Szuromi Fruzsina

Öröm, zene

Először csak egy-két bíbor sálas, fekete ruhás lány lézengett a Zeneakadémia Nagytermének színpadán május 9-én, vasárnap este 19:30 körül, majd egyre többen és többen lettek. Lassan megérkeztek az erősebbik nem képviselői is, jóval kevesebben, de azért elég szép számban. Még pár perc, s a színpadot betöltötték a Fővárosi Fiatalok Egyesített Kórusának tagjai; körülbelül százötven ember! Annyian voltak, hogy még a fafúvósok feje fölé is jutott egy pár fekete kottatartó dosszié.
2004 május 12., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: H. Magyar Kornél

Lencsevég – Horváth Charlie és Egri János a Raiffeisen Jazz Klubban

A II. kerületi International Buda Stage színpadán évek óta zajló Raiffeisen Jazz Klub párját ritkítja: nincs még egy olyan kezdeményezés, amely ilyen hosszú távon, ennyire megbízható rendszerességgel támogatja a magyar jazz színvonalas és népszerű előadóit. Legutóbbi epizódján most, május 7-én az Egri János vezette Soft Waves zenekar lépett fel, vendégük Horváth Charlie.
2004 május 11., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Fazekas Gergely

14 év korkülönbség

Valószínűleg generációs problémáról van szó: másképp él bennem Mozart zenéje, mint a Bartók Vonósnégyes tagjaiban. Ennek persze semmi jelentősége. Annak viszont sajnos következményei vannak, hogy – úgy tűnik – Bogányi Gergely is mást gondol Mozartról, mint Bartókék: a g-moll zongoranégyes (K 478) szombat este a generációk között lévő szakadékról szólt. Brahms g-moll zongoranégyese (op. 25) aztán szerencsére bebizonyította, hogy ez a szakadék nem áthidalhatatlan.
2004 május 10., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Gyarmati Eszter

Guillotine a hifiben

„Azt hiszem, közvetlenül vagy áttételesen, de mindannyian arra törekszünk, hogy legyen egy kis biztonságérzetünk” – olvashatjuk egy Szabó Istvánnal készített interjúban. A filmrendező szerint ez az egyik legerősebb belső motiváció, mely mindennapi cselekedeteinket és nagy döntéseinket egyaránt irányítja, s megállapításának hátteréül a huszadik századi magyar történelem sorsfordulóit idézi; nekem mégis egy tizennyolcadik században játszódó mű, Poulenc A karmeliták beszélgetései című operája kapcsán jutottak eszembe Szabó István szavai.
2004 május 7., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Fazekas Gergely

Liszt és Ligeti dialógusa

„A művészetben egy legyőzött nehézség, már szépség” – ez a régi mondás lehetne a mottója Csalog Gábor új lemezének, melyen felváltva játszik Liszt- és Ligeti-etűdöket, a 19. századi és 20. századi zongorairodalom hírhedten nehéz műveit, olyan műveket, melyek egyetlen zeneszerzői ötletből kiindulva jutnak el a kifejezés és az eljátszhatóság határáig. Olykor azon is túl.
2004 május 7., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Gyarmati Eszter

Ho(o)ly Manila

Tegyük a szívünkre a kezünket: a „Manila” szó hallatán emberi testekben puszta kézzel vájkáló csodadoktorokon és önkéntes keresztre feszítetteken kívül túl sok minden nem jut eszünkbe. Pedig a Fülöp-szigetek fővárosa dicsekedhet Ázsia legrégibb, majd’ négyszáz éves katolikus egyetemével, az University of Santo Tomas-szal is, melynek jó harminc főből álló kórusa Európa és Amerika számos városát érintő turnéja során Budapestet is útba ejtve a Szent Anna templomban adott koncertet május 5-én.
2004 május 6., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Scholz Anna

Schumann, Dvořák – és Jackie

„Imádok csellózni, embereknek játszani, de nem szeretnék életem minden napján és minden órájában ezzel foglalkozni” – nyilatkozta Jacqueline du Pré a ’60-as évek végén, amikor még nem sejthette, hogy életéből 14 évet kell majd csellózás nélkül töltenie – az után, hogy rövid, de szédületesen magasra ívelő karrierjét gyakorlatilag egyik napról a másikra szakítja félbe a szörnyű kór, a sclerosis multiplex.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Április 18-án búcsúztatják Eötvös Pétert

A megemlékezésre a Budapest Music Centerben kerül sor, délután négy órai kezdéssel. Az eseményen Kurtág György, Káel Csaba és Kovács Géza mond búcsúbeszédet.
Klasszikus

„A zenét nem interpretálni, hanem megtestesíteni kell” – interjú Barbara Hannigannel

A kanadai születésű szoprán határokat feszegető produkcióval érkezik a Müpába, április 10-én este, a Bartók Tavasz fellépőjeként. A közelgő előadás mellett a magyar kortárs zenéhez fűződő kapcsolatáról is beszélgettünk vele.
Színház

Telex: Szexuális zaklatás ügyében folyik vizsgálat az SZFE-n

A lap értesülései szerint az egyetemen belső vizsgálat indult, mivel egy osztályvezető férfitanár meg nem engedhető kommentárokkal illette a diáklányok külsejét, alakját. Cikkünk frissült az SZFE reakciójával!
Klasszikus

Szimfonikus zsenik koncertje a BFZ-vel és a sztárkarmester Paavo Järvivel

Paavo Järvi édesapja elismert észt karmester volt, egykori szovjet nyaralójukban a kis Paavo időnként összefutott Sosztakoviccsal, Rosztropoviccsal, Arvo Pärttel, Hacsaturjánnal, vagy Emil Gilelsszel.
Színház

Új elnököt választott a Színházi Dolgozók Szakszervezete

A színházi szakmák országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezete jelentősen megújuláson esett át, miután az április 8-án megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget.

Nyomtatott magazinjaink