kritika

2004 március 22., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Szuromi Fruzsina

„… so schlafen unsre Sünden ein…” – Így ünnepelte Helmut Rilling Bach születésnapját

Vasárnap este olyan érzésem volt, mintha éppen az esti miséről érkeztem volna haza. Pedig nem ott voltam, hanem a Budapesti Kongresszusi Központban a Bach Collegium és a Gächinger Kantorei hangversenyén. A Máté Passiót adták elő. Fél nyolc után pár perccel, amikor a két zenekar, majd a két kórus is elfoglalta a helyét a BKK színpadán, bejöttek az énekesek, utánuk pedig egyszer csak megjelent egy kicsi, ősz ember. És elkezdődött a csoda.
2004 március 16., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Mesterházi Gábor

Vállald magad!

Ha valaki statisztikát készítene a hazai koncertműsorból, majd ez alapján mondaná meg, mi az érvényes kánon: melyek a fontos s melyek a periférikus művek, meglepő eredményre jutna. Rimszkij-Korszakov Seherezádéja például hangsúlyosabb szerepet kap az idei hangversenynaptárban, mint Beethoven szimfóniái együttvéve.
2004 március 16., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Fazekas Gergely

Szemben a sorssal – Händel: Saul

Vegyünk egy kis hatalomvágyat, féltékenységet, bosszút. Keverjük e három nemes erényt némi szerelmi bonyodalommal, férfiszerelemmel, sok kórusfúgával, díszítsük a legváltozatosabb felépítésű és karakterű áriákkal, majd öntsük az egészet az ószövetségi Saul-történet formájába. Nevezzük a szakácsot Georg Friedrich Händelnek, a pincért pedig Paul McCreeshnek.
2004 március 15., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Szuromi Fruzsina

„Bartókkodály” – A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémia Nagytermében

Kokas Katalin 2002-ben Bartók II. Hegedűversenyét játszotta a Szigeti József Nemzetközi Hegedűverseny döntőjében. Előadásával akkor az első díjat szerezte meg. Azóta sok fontos dolog történt vele. Például férjhez ment Kelemen Barnabáshoz. S édesanya lett: egy okos és (tényleg!) gyönyörű kislány édesanyja. Ennyi változás talán még egy olyan erős és kiforrott egyéniségre is formáló hatással van, mint az övé. Talán nem csoda, ha érdekelt, hogyan alakult Kati és a Bartók Hegedűverseny viszonya a Szigeti Verseny és a március 11-i zeneakadémiai koncert között eltelt másfél évben.
2004 március 11., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Gyarmati Eszter

Hegedűversenyek viharos időkből

Mutasd a borítód, megmondom, ki vagy – jó, túlzás. Mégis, Daniel Hope hegedűművész friss felvételének vizsgálgatásakor adjuk most az elsőbbséget a szemnek. A fedlapon: talányosan mosolygó művészarc. A hátsó borítón a high-tech hokedlin ülő maestro épp a levegőbe dobja gyönyörű hangszerét. A szemlélő tekintete (ha a látványtól nem kapott infarktust) Daniel Hope nyitott tenyereire fókuszál, melyek az ég felé fordítva várják, hogy a hegedű visszahuppanjon – remélhetőleg beléjük.
2004 március 10., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Ceptor és Hugó Company

Lili, az ismeretlen ismerős - négykezes cikkecske Ceptor és Unoka Hugó számítógépéről

A kiadványról Megdobban a magyar szív: még egy honfitársunk az egyik legnagyobb „multi”, az EMI katalógusában! Ráadásul a „Rarissime” dupla lemezén, az új sorozat élén, mely 2004 tavaszán hat pianista és hat karmester újra-felfedezését indítványozza. Tényleg szuper-ritkaságok lesznek ezek? Még nem tudjuk. (A felvételek állítólag először szerepelnek digitális átírásban. Lili Kraus eredeti bejátszásainak dátuma 1955-1957.)
2004 március 10., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Fazekas Gergely

Akitől menekül a zene – David Yengibarjan a Millenárison

Nőnap, hóesés. Tangó és jazz. Egy barátságtalanul hangulatos budai gyárépületben Örményország kacérkodik Argentínával. Három hangszer, három ember, sokféle zene és vibráló energia. A Millenáris színpadán a Yengibarjan-trió és egy kérlelhetetlenül növekvő tócsa. Mert az nem lehet, hogy Kelet-Európában ne ázzon be egy kulturális intézmény.
2004 március 5., 00:00
Klasszikus kritika Szerző: Szuromi Fruzsina

Jó a fülnek!

Ní-nó, ní-nó. A tizenegy éves húgom éppen bejátssza magát. Az ifjú hegedűsök kedvenc állata, a macska szerencsére soha nem költözött a hugi nyirettyűjébe, nem nyávog, nem nyekereg a kezében a szárazfa. A gyakorlatok között azonban szerepel kukac, amikor kis ujjaival csúszik-mászik a fogólapon, szerepel szamár, amikor a magasabb húron húzott rövid, szinte nyekkenő hang után súlyosan kell a mélyebbre érkeznie. Valamint Leopold Auer számos etűdje.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Lise Meitner nagy tisztelője vagyok” – a Nobel-díjas Krausz Ferenc a Rózsavölgyi új bemutatóján járt

Herendi Gábor rendezésében mutatta be két nagyformátumú ember és különleges tudós, az „atombomba atyja és anyjaként” emlegetett Otto Hahn és Lise Meitner szenvedélyes párviadalát február 16-án a Rózsavölgyi Szalon.
Zenés színház

A Manon Lescaut-t adja elő a Nemzeti Filharmonikusok a Müpában

Puccini operája hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar következő koncertjén, a Manon Lescaut-t Vashegyi György vezényli és Káel Csaba rendezi.
Klasszikus

„Aki kíváncsi, mindig ki akar nyitni egy következő ajtót” – interjú Hámori Mátéval

Nemcsak azokhoz akar szólni, akik maguktól is bemennek a koncertterembe – Hámori Máté és a Danubia Zenekar azon igyekszik, hogy a legkülönfélébb emberek ráébredjenek, milyen fontos szerepet tölt be a zene az életünkben.
Zenés színház

Miklósa Erika alapítványával együttműködve indít posztgraduális képzést a Pécsi Tudományegyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes által alapított KvintEsszencia Mesteriskola Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara. Az együttműködés keretében posztgraduális képzést indít az egyetem.
Vizuál

Szembenéz a világ kihívásaival a Berlinale

Talán minden eddiginél bátrabbnak és politikusabbnak tekinthető az idei Berlini Nemzetközi Fesztivál, amelynek szervezői már a megnyitó előtt kereszttűzbe kerültek. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei szemlét is a sokszínűség és a tolerancia jegyében hirdették meg.

Nyomtatott magazinjaink