Nem véletlen, hogy Sperger nevét szinte kizárólag a nagybőgő szerelmesei ismerik. Az Erdődy Kamarazenekar most megjelent CD-je arra hivatott, hogy bebizonyítsa: a Magyarországhoz is számos szállal kötödő zeneszerző nem csupán a bőgőnek volt a mestere.

Amikor annak idején először hallottam a Philips készülő sorozatáról, az ötlet igencsak megdobogtatta a szívemet. Átfogó antológia a huszadik század legnagyobb zongoraművészeinek válogatott felvételeiből – mindez álomszépnek tűnt.

Ha létezne egy antológia „elfelejtett zongoristák” címmel, Solomon minden bizonnyal előkelő helyen szerepelne benne. A század elején - közelebbről 1902-ben - született londoni pianista egészen rendkívüli és tragikus életpályát mondhat magáénak.

Egyik kedvenc jazz-zongoristám Jacky Terrasson. Először is: nagyon jól zongorázik. Finoman billent, jó a ritmus- és stílusérzéke. Másrészt bármilyen felállásban otthon van: A Paris című lemezén a szólista, Stefon Harrisszel közös albumán (Kindred) a „négykezes”, tehát a duózó művész mutatkozott be.

Brad Mehldau, a 32 éves amerikai zongorista nem hajlandó beadni a derekát. Hiába könyvelték el a triójáték egyik legnagyobb mai művészének (egyebek közt annak köszönhetően, hogy ő maga egy eddig ötlemezes sorozatot készített a Trió művészete címmel) hiába szeretnék azt gondolni róla, hogy csak a lírai játéka kiemelkedő, és hiába örült volna sok rajongója, ha megmarad az akusztikus hangszereknél, Mehldau hátat fordít a skatulyázóknak.

Nem teljesen helytálló a cím, hiszen az 1969-es All-Star Tribute To Duke Ellington, melyet a mester 70. születésnapjának alkalmából szervezett Leonard Garment klarinétos, Nixon elnök tanácsosa, és Willis Conover, az „Amerika hangja” műsorvezetője, több fehér muzsikus részvételével készült.

Tony Lakatos Move It című lemeze bemutatásnak alkalmából hétfőn a Stefánia Jazzklubban tolonghattak a rajongók, kedden (Tóni születésnapja előestéjén) pedig Szentendrén a Városi Színházban csápolhattak az internacionális kvintettnek.

Régi adósságot törlesztett a Blue Note Kiadó, amikor megjelentette Chick Corea 1968 márciusában rögzített tizenhárom felvételét, melyet Now He Sings, Now He Sobs címen ismer a pianista korai munkássága iránt érdeklődő sajnálatosan kisszámú rajongó.