A Kua Etnika (Indonézia) együttes koncertje – Fonó Budai Zeneház, 2004. április 16. A Fonó kedvcsináló cikke alapján úgy gondoltam, valami nagyon nagy dolog fog történni a hétvégén, ami rendesen még ebben a szenzációhajhász világban is csak ritka. A Kua Etnikát Kelet-Ázsia egyik leghíresebb zenekarának mutatta be a hirdetés, amely izgalmasan keveri a nyugati jazzrockot saját nemes zenei hagyományaival. Mivel a gamelánzenét önmagában is izgalmasnak találom, úgy gondoltam, kár lenne kihagyni, ha egy eredeti indonéz zenekar nálunk játszik.

Már megszokhattuk, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyeit általában nagyon tudatos és átgondolt műsorszerkesztés jellemzi. Az április 14-i koncert „színorosz” műsort kínált a Zeneakadémiát megtöltő közönségnek, ráadásul az elhangzott művek keletkezési ideje sem esik egymástól távol. Rimszkij-Korszakov Nagy orosz húsvét című nyitánya 1887-88-ban, Rahmanyinov II. szimfóniája 1907-ben, Prokofjev II. hegedűversenye 1935-ben készült. Mégis, mindhárom mű (és mindhárom zeneszerző) egészen másképp orosz.

„Európa Koncertek” címmel koncertsorozat kezdődött április 13-án este a Kongresszusi Központban, ahol a Philharmonia Zenekar Christoph von Dohnányi vezényletével adott hangversenyt. A londoni Philharmonia Zenekart a német Walter Legge alapította, és olyan karmesterek „vezették be”, mint Otto Klemperer vagy Herbert von Karajan, Karl Böhm vagy Carlo Maria Giulini. Az európaiság tehát innen nézve adva van. A német karmesternek pedig magyar nagypapájától cseng jól a neve – némi európai nemzetköziség tehát itt is kipipálható.

Kis hazánk áprilishoz méltatlan, gusztustalanul esős idővel fogadta az Ernő nevű nagypapával dicsekedhető (bár a nevezett őst állítólag inkább lenéző) Christoph von Dohnányit és a Philharmonia Orchestra Londont 13-án este. Jó főnököm indítványozta is, hogy az Arvo Pärt Fratres című kompozícióját, Prokofjev Klasszikus szimfóniáját és Mahler I. szimfóniáját tartalmazó programba vegyék fel Bartók Kicsit ázottan című művét is.

A Nigun együttes ars poeticájának lényege, hogy főleg a Magyarországról származó hagyományos zsidó zenei repertoárt a jazz artikulációjával – többnyire kvartett keretei között – fogalmazza újra. Az ötletről önmagában is el lehetne beszélgetni, mindenesetre elég jónak tűnik ahhoz, hogy a zenekar immár harmadik éve működjön viszonylagos itthoni sikerekkel.

Pár éve egy jeles irodalomtörténész egy kortárs író életművéből készítette nagydoktoriját. A védésen megjelent a disszertáció tárgya, a kortárs író. A vita arról szólt, lehet-e élő íróról disszertációt készíteni. Az író a szünetben sietve távozott. Talán arra gondolt: ha a válasz nemleges, nem marad a bizottságnak más választása, mint lemészárolni őt, mivel a disszertáció kész.

Budapest-Párizs: repülővel két óra. Aztán gyorsvasútra szállunk s rövidesen megérkezünk Senlisba, Franciaország bölcsőjébe. Hacsak nem Angyalföldről indulunk, a II. világháború Ukrajnája felől és egy kőbánya büntető-munkatáborán keresztül közelítjük. Akkor 35 év kell hozzá.

Képzeljünk el egy zenekart. Tagjai legyenek fiatalabbak 26 évesnél, legyenek korosztályuk legjobb hangszeresei. Képzeljük el, hogy nem csak a zenét, de egymást és karmesterüket (Claudio Abbadót) is rajongva szeretik. Képzeljük azt, hogy szeretetük lelkesedésre váltható, hogy lelkesedésük képes életre kelteni Mahler IX. szimfóniáját. Képzeljük az egészet Budapestre és nevezzük meg őket: Gustav Mahler Jugendorchester.