Janáček Jenůfa című operája az idei operaszezon egyik szenzációja. Nem szeretem a szenzációkat – talán alkatomnál fogva –, nem szeretem a felhajtást, a sztárolást, nem szeretem, mikor tudom: most hasra kell esnem. Valószínűleg hasra esni sem szeretek, de előítélettel beülni egy operaelőadásra: még rosszabb.

Ahogy a szervezőknek, úgy jelen sorok írójának sem ment minden tervszerűen. A programban két ponton is változás volt, jómagam pedig csak a 12-i és 14-i koncerteket tudtam meghallgatni; bár szakíró kollégáimat kikérdeztem a szombat estéről.

Vasárnap este olyan érzésem volt, mintha éppen az esti miséről érkeztem volna haza. Pedig nem ott voltam, hanem a Budapesti Kongresszusi Központban a Bach Collegium és a Gächinger Kantorei hangversenyén. A Máté Passiót adták elő. Fél nyolc után pár perccel, amikor a két zenekar, majd a két kórus is elfoglalta a helyét a BKK színpadán, bejöttek az énekesek, utánuk pedig egyszer csak megjelent egy kicsi, ősz ember. És elkezdődött a csoda.

Ha valaki statisztikát készítene a hazai koncertműsorból, majd ez alapján mondaná meg, mi az érvényes kánon: melyek a fontos s melyek a periférikus művek, meglepő eredményre jutna. Rimszkij-Korszakov Seherezádéja például hangsúlyosabb szerepet kap az idei hangversenynaptárban, mint Beethoven szimfóniái együttvéve.

Vegyünk egy kis hatalomvágyat, féltékenységet, bosszút. Keverjük e három nemes erényt némi szerelmi bonyodalommal, férfiszerelemmel, sok kórusfúgával, díszítsük a legváltozatosabb felépítésű és karakterű áriákkal, majd öntsük az egészet az ószövetségi Saul-történet formájába. Nevezzük a szakácsot Georg Friedrich Händelnek, a pincért pedig Paul McCreeshnek.

Kokas Katalin 2002-ben Bartók II. Hegedűversenyét játszotta a Szigeti József Nemzetközi Hegedűverseny döntőjében. Előadásával akkor az első díjat szerezte meg. Azóta sok fontos dolog történt vele. Például férjhez ment Kelemen Barnabáshoz. S édesanya lett: egy okos és (tényleg!) gyönyörű kislány édesanyja. Ennyi változás talán még egy olyan erős és kiforrott egyéniségre is formáló hatással van, mint az övé. Talán nem csoda, ha érdekelt, hogyan alakult Kati és a Bartók Hegedűverseny viszonya a Szigeti Verseny és a március 11-i zeneakadémiai koncert között eltelt másfél évben.

Mutasd a borítód, megmondom, ki vagy – jó, túlzás. Mégis, Daniel Hope hegedűművész friss felvételének vizsgálgatásakor adjuk most az elsőbbséget a szemnek. A fedlapon: talányosan mosolygó művészarc. A hátsó borítón a high-tech hokedlin ülő maestro épp a levegőbe dobja gyönyörű hangszerét. A szemlélő tekintete (ha a látványtól nem kapott infarktust) Daniel Hope nyitott tenyereire fókuszál, melyek az ég felé fordítva várják, hogy a hegedű visszahuppanjon – remélhetőleg beléjük.

A kiadványról Megdobban a magyar szív: még egy honfitársunk az egyik legnagyobb „multi”, az EMI katalógusában! Ráadásul a „Rarissime” dupla lemezén, az új sorozat élén, mely 2004 tavaszán hat pianista és hat karmester újra-felfedezését indítványozza. Tényleg szuper-ritkaságok lesznek ezek? Még nem tudjuk. (A felvételek állítólag először szerepelnek digitális átírásban. Lili Kraus eredeti bejátszásainak dátuma 1955-1957.)