kultkikötő

2020 augusztus 5., 15:40
Plusz ajánló Szerző: Fidelio

15 éves az ország leghosszabb összművészeti fesztiválja, a Kultkikötő

Egészen pontosan 2006. július 14-én, Mohácsi János Veszett fejsze című előadásával kezdődött el a Kultkikötő története. A lelkesedésből induló kezdeményezés (egyik) küldetése az volt, hogy életet leheljen a Balaton-parton található kihasználatlan szabadtéri játszóhelyekbe, és ez által elérhetővé tegye a helyiek és a nyaralóközönség számára a minőségi szórakozást.
2020 augusztus 5., 12:25
Jazz/World interjú Szerző: Takács Dalma

A boglári közönséget táncoltatja meg pénteken a Budapest Bár

Azt már egyértelműen láthatjuk, hogy 2020 nem a nagykoncertek és a többezres fesztiválok éve, de a Budapest Bár legénysége ebben a nehéz helyzetben sem maradt tétlen. Az utóbbi hónapokban tökéletesítették friss lemezük dalait és előkészítettek egy koncertszínházi darabot, amit augusztusban és szeptemberben több ízben is meghallgathatunk. Legközelebb 7-én, pénteken lépnek fel Balatonbogláron, a Kultkikötő 15. születésnapján. A zenekar vezetőjével, Farkas Robival beszélgettünk.
2020 augusztus 3., 09:00
Jazz/World interjú Szerző: Csabai Máté

Barabás Lőrinc: Úgy énekelsz, amilyen ember vagy

Hajlamos egyedül maradni a színpadon, a zenéjét is belső utazásnak tartja. Barabás Lőrinc trombitáján úgy szól a jazz, hogy arra a popra éhes fülek is megnyílnak. Augusztus 13-án a Kultkikötő badacsonyi színpadán lép fel a Random Szerda. Csütörtökön.
2020 július 31., 10:10
Színház ajánló Szerző: (x)

Ezen a hétvégén sem lesz hiány kulturális programokban a Balaton-parton

A strandidő mellé koncert, monodráma, irodalmi este és egy musical-paródia is jár!
2020 július 23., 09:25
Plusz ajánló Szerző: Kultkikötő

Fesztivál két hét alatt? Nem probléma! – Videónterjú a Kultkikötő szervezőivel

Hogyan készült ez a minden szempontból formabontó jubileumi évad? Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie a szervezőknek a járványhelyzetben? Erről is beszél Nagy Viktor alapító igazgató és Nemes Zoltán ügyvezető igazgató a szülinapos Kultkikötő videó-sorozatában.
2020 július 22., 09:40
Jazz/World interjú Szerző: Fidelio

Pély Barna egyedül a színpadon – zenekari hangzással

Pély Barna előadásmódjában és munkáiban a blues, a soul, és a funk alapvető stílusjegyeit ötvözi. Kultkikötőbeli koncertjén egy gitár, egy lábdob szerű stomp box, és egy looper segítségével válik egyszemélyes zenekarrá, ennek kapcsán kérdeztük új lemezéről és arról, mivel töltötte a karantént.
2020 július 15., 11:55
Fidelio Tours ajánló Szerző: Kultkikötő

Akusztikus koncertek a Balaton-parton

Járai Márk és Bereczki Zoltán akusztik koncertje, valamint egy zenés irodalmi Pilinszky-est is látható és hallható lesz a Kultkikötő színpadain.
2020 július 12., 10:20
Színház kultkikötő Szerző: Fidelio.hu

Idén is vár kicsiket és nagyokat a balatonszárszói Csukás Színház

Sorban érkeznek a szárszói teátrumba az elismert művészek és a minőségi gyerekprogramok.

Kultkikötő

A Kultkikötő története 2005-ben, Balatonföldváron kezdődött: eleinte ide, egészen pontosan a Bajor Gizi sétányon található szabadtéri színpadra szerveztek színházi előadásokat a szervezők – a környéken élők, és a közelben nyaralók nagy örömére. A kísérleti jelleggel szervezett „egynyári kaland” olyan jól sikerült, hogy a Kultkikötő mára az ország és a Balaton meghatározó szabadtéri rendezvénysorozatává fejlődött.

Tette ezt úgy, hogy közben megőrizte azt a semmivel sem összehasonlítható varázsát, ami miatt nemcsak a közönség, de a hazai művészvilág apraja-nagyja is örömmel tér ide vissza. A szabadtéri koncertek, színházi előadások mellett a „szakmaközi” nagy találkozások, fontos beszélgetések helye is a Kultkikötő.

A szervezők Balatonföldvár mellett ma már Balatonboglárra, Balatonszárszóra és több Balaton-környéki helyszínre is, négy évszakon át szállítják az igényes kulturális programokat.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Somfai László zenetörténész

A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője 92 éves volt. Halálhírét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztotta meg.
Vizuál

Madárfóbiásként is csíptem – 15 sor film

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás Pálfi György Tyúk című filmjéről szól. 15 sor film.
Klasszikus

Koncert PLUSZ – nagyböjti koncerttel indul a Pannonhalmi Főapátság új sorozata

Koncert PLUSZ néven új, különleges sorozatot indít a Pannonhalmi Főapátság. Elsőként február 27-én a Stabat Mater-darab spirituális és zenei üzenetét ismerhetjük meg egy bencés szerzetes és egy zenetörténész segítségével.
Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.