kylián

2016 február 12., 10:47
Tánc balett Szerző: (sze)

Millepied nem keresi a párizsi közönség kegyeit

A francia táncos-koreográfus egy héttel ezelőtt nyújtotta be lemondását, alig két évvel azután, hogy kinevezték a párizsi opera élére, amellyel megromlott kapcsolata. Felmondása nagy meglepődést keltett a balettvilágban és a párizsi közönségben. Utolsó, 2016/2017-es évadában is kerüli a konvenciókat: 12 táncprodukció közül mindössze kettő lesz klasszikus balett-előadás.
2016 január 25., 16:08
Tánc opera Szerző: Fidelio

Dupla Kylián-premiert tart a Magyar Nemzeti Balett

A női és a férfi lét mélységeire kérdez rá a Fehér, fekete – Ellentétek vonzásában című est két, most debütáló darabja, a Falling Angels, illetve a Sarabande, melyeket az Etűdök című egyfelvonásossal együtt január 29-én mutatnak be az Erkel Színházban.
2014 június 3., 16:21
Tánc opera Szerző: (sze)

Újra Öt tánc az Erkelben

Június 12-től négy estén át lesz műsoron a Magyar Nemzeti Balett tavaly nagy sikerrel bemutatott műsora, amely a párkapcsolat, a szerelem, a szexualitás témakörét járja körül. Lukács András Örvény című darabja, valamint Wayne Eagling Duettje és David Dawson A napfény természete c. alkotása mellett két Jiři Kylián-koreográfia, a Hat tánc és a Petite Mort szerepel a programban.
2014 április 29., 12:56
Tánc hírek Szerző: (kzs)

Táncvilágnapi gálával zárt a Budapest Táncfesztivál

A világhírű koreográfus, Jiří Kylián East Shadow című előadása nyitotta meg 2014-ben a Budapest Táncfesztivált. A Nemzeti Táncszínház által szervezett rangos táncéleti eseményen több mint háromezer néző láthatta a holland, az amerikai és magyar professzionális táncelőadásokat április 22-29. között a Nemzeti Táncszínház és a Fesztivál Színház színpadain.
2014 március 18., 13:12
Tánc operaház Szerző: (kzs)

3 in 1 - balettbemutató az Erkelben

Új produkcióval jelentkezik a Magyar Nemzeti Balett az Erkel Színházban. Az Etűdök március 22-én az együttes Modern+1 című estjén látható először, amelynek műsorán szerepelnek az egy éve bemutatott, elsöprő sikerű Kylián-koreográfiák is, a Petite Mort és a Hat tánc.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Klasszikus

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny áll a pécsi Zeneszüret Fesztivál középpontjában

Ha szeptember, akkor már hagyomány, hogy a Filharmónia Magyarország szervezésében Pécs megtelnek zenével. Nemcsak a kulturális helyszínek, hanem az utcák, terek is, és mindenki találhat kedvére való muzsikát.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Plusz

Már nem Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter döntése alapján megszűnt Schmidt Mária megbízatása a Terror Háza Múzeum élén. Az intézmény az átvilágítás idejére átmenetileg bezár.

Nyomtatott magazinjaink