lapszemle

2018 október 30., 12:30
Színház lapszemle Szerző: Fidelio

Rosszul lett előadás közben Kálloy Molnár Péter

Mentőt kellett hívni hozzá vasárnap este az Operettszínház Luxemburg grófja című előadásának szünetében – írta meg a Bors.
2018 október 25., 11:20
Színház interjú Szerző: (csm)

Mácsai Pál nem szólalna fel politikai eseményen

A Terápiával széles körben ismertté vált színész tizennyolc éve az Örkény Színház igazgatója. Az Indexnek adott interjúban elmondta, mit gondol a tao-támogatásról és a közéleti színházról.
2018 szeptember 10., 12:05
Plusz Viagogo Szerző: (csm)

Jobb, ha kétszer is meggondolod, hol vásárolsz jegyeket magadnak!

A Google-ban folyamatosan a találati lista élén szereplő Viagogo ügyében az Interpol és a magyar rendőrség is nyomoz. Olyan eset is előfordulhatott, hogy nyolcvannégyszer értékesített jegyet két darab ülőhelyre egy fővárosi színházban.
2018 augusztus 14., 10:55
Könyv lapszemle Szerző: (csm)

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
2018 augusztus 7., 11:30
Zenés színház nyílt levél Szerző: (csm)

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”
2018 július 23., 11:05
Színház lapszemle Szerző: Fidelio

Lázár Kati: Nekem a színház minden mást felülír

Lázár Kati színművésszel a köztévé egyik műsorában beszélgettek abból az alkalomból, hogy életműdíjat kapott. A Színházi Kritikusok Céhe részéről Nánay István méltatását idézzük.
2018 június 24., 12:50
Zenés színház billy elliot Szerző: Szabó Ádám

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
2018 május 20., 15:42
Színház lapszemle Szerző: Fidelio

"Nincs hepe után hepe, hupa után viszont van hupa"

Hernádi Juditot, a KULT50 idei kiadványának egyik nyilvános szereplőjét, Magyarország első szabadúszó színművészét a deszkavizio.blog.hu szerzője kérdezte. Lapszemle.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Négy fesztivál vendége volt szeptemberben az Anima Musicae

Gazdag programmal indította 2022/23-as évadát az Anima Musicae Kamarazenekar. A zene lelkéről elnevezett együttes négy rangos fesztivál meghívottjaként lépett fel.
Vizuál

Nem fordíthatjuk el a fejünket – Film készült az időskori demenciáról

Valós történetet dolgoz fel Vámos Zoltán orvos, filmrendező és forgatókönyvíró időskori demenciáról szóló kisjátékfilmje, amelyet szeptember 28-tól láthatnak az érdeklődők.
Színház

„Az igazi függetlenséghez fel kell nőni” – Székely Csaba is megszólalt a Junior Prima-ügy kapcsán

A szeptember 20-i Junior Prima díjátadón az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést, melynek kapcsán a kulturális élet több szereplője kifejtette álláspontját.
Klasszikus

Egy húszéves zseni rémtörténete – korai Mahler-mű hangzik el a Müpában

A panaszos dal, Gustav Mahler első, teljes egészében fennmaradt műve a Grimm-testvérek hátborzongató meséjén alapszik. Bár a zeneszerző később két tételesre rövidítette ifjúkori művét, újrafelfedezése után igen népszerű lett az eredeti verzió is, amely most először hangzik el Magyarországon.
Vizuál

„Csak a magammal vitt pálinka mentett meg a fagyhaláltól” – Ata Kandó fotókiállítása az 1956-ban elmenekült gyerekekről

„Azoknak az embereknek, különösen a gyerekeknek a sorsát akartam megmutatni, akik nagyobb szabadságért harcoltak a kommunista Magyarországon” – mondta a 103 évet élt Ata Kandó fotóművész egy korábbi interjújában az 1956-os menekülthullám idején készített gyerekportréi kapcsán. Ezekből a képekből láthatunk most egy válogatást a PaperLab Galériában, Messzemenők címmel. 

Nyomtatott magazinjaink