lemondás

2020 augusztus 31., 16:00
Színház hír Szerző: (va)

Lemondott a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése

„Nem maradt választás” - jelentette ki Upor László rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes az augusztus 31-én, hétfőn délután megtartott sajtótájékoztatón, ahol az Egyetem vezetése és szenátusa bejelentette lemondását keddi hatállyal.
2018 augusztus 24., 11:25
Színház stuber andrea Szerző: Fidelio

Lemondott Stuber Andrea a Kritikuscéh elnöki tisztéről

Mint az a Céh közleményében olvasható, döntését az „elnökségben és a tagságban lefolyt, belső ügynek tekintett viták” következtében hozta meg.
2018 augusztus 20., 23:35
Plusz nka Szerző: Fidelio

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
2018 április 23., 19:41
Plusz lemondás Szerző: Fidelio

„Így ezt nem akarom folytatni” – távozik Balog Zoltán

Az emberi erőforrások minisztere az Origónak adott interjúban jelentette be, hogy távozik az Emmi éléről.
2016 augusztus 22., 13:40
Színház lemondás Szerző: Pálúr Krisztina

Lemondott Rátóti Zoltán, a kaposvári színház igazgatója

A Csiky Gergely Színház vezetője szeptember elsejével távozik, lemondásakor családi okokra hivatkozott.
2016 március 23., 12:11
Zenés színház hír Szerző: Fidelio/MTI

Lemondott az Angol Nemzeti Operaház zeneigazgatója

Mark Wigglesworth az idei szezon végén válik meg posztjától, de karmesterként tovább dolgozik majd az intézmény zenekarával.
2015 január 23., 15:20
Színház facebook Szerző: (ja)

Felgyorsultak az események Szabadkán

Az RTV információi szerint január 23-án lemondott Andrási Attila, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vezetője, helyét már a jövő héten átveszi Gyarmati Kata, aki jelenleg az Újvidéki Színház művészeti vezetője.
2014 január 27., 15:30
Vizuál lemondás Szerző: (va)

Törmelék alatt rohadt, nem szállítható

Az Esterházy-gyűjtemény jelentős része nincs szállítható állapotban, ennek ellenére a kulturális kormányzat tavasszal Fertődre kívánja vinni az egész kollekciót - mondta el az MTI-nek lemondása okairól szólva Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink