lengyel

2018 május 22., 23:26
Könyv lengyel Szerző: Fidelio

Először nyerte el lengyel szerző a Nemzetközi Man Booker-díjat

Krasznahorkai Lászlónak sajnos nem sikerült a duplázás, de a díj a szomszédba ment: Olga Tokarczuk lengyel írónő Flights című kötetének ítélte a zsűri az 57 ezer eurós díját - jelentették be kedden este a Victoria and Albert Museumban tartott gálán.
2018 február 23., 13:43
Vizuál lengyel Szerző: Fidelio

A magyar, cseh, lengyel és szlovák közös szellem egy kiállításon

A visegrádi négyek kortárs képzőművészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás Brüsszelben február 20-án: a Varsóból, Prágából, Pozsonyból és Budapestről érkezett műtárgyakat az Art Thema Galleryben március 19-ig egy közös tárlaton tekintheti meg a közönség.
2017 április 21., 16:41
Vizuál lengyel Szerző: Fidelio/MTI

Elhunyt az óriás szövetszobrok anyja

Nyolcvanhat évesen elhunyt Magdalena Abakanowicz világhírű lengyel szobrász. Az óriási szövetfigurák alkotója utoljára tavalyi ősszel, az Art Market Budapest díszvendégeként mutatkozott be a magyar közönségnek.
2016 október 12., 16:30
Klasszikus lengyel Szerző: (um)

"Nem akartam tovább kínozni a Rádiózenekar ütőseit"

A nemrég elhunyt filmrendező Andrzej Wajda ismerője és barátja, a lengyel zeneszerző Krzysztof Penderecki háromszor is fellép októberben a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon keretében. A különleges hangszerekről, a magyar nyelvről és Boldoczki Gáborról is kérdeztük.
2016 október 10., 12:22
Plusz lengyel Szerző: Fidelio/MTI

Elhunyt Andrzej Wajda

Hétfőre virradóra elhunyt Andrzej Wajda – tudatta a lengyel sajtó. Az Oscar-díjas lengyel filmrendező halálát tüdőelégtelenség okozta. Kilencven éves volt. Az AFP úgy tudja, a művészt napok óta kórházban ápolták Varsóban és mesterséges kómában tartották.
2016 szeptember 9., 09:24
Klasszikus lengyel Szerző: Fidelio

Nincs olyan, hogy kortárs zene

"Csak zene van, a kortárs jelzőt ki kell dobni a szótárunkból", így vezette fel Eötvös Péter zeneszerző az október 7-én induló 25. CAFe Budapestet, ami nem más mint Közép-Európa meghatározó, mára legnagyobb összművészeti fesztiválja.
2016 szeptember 1., 15:54
Klasszikus lengyel Szerző: Fidelio

Fidelio Napi Zene – Penderecki: Lengyel rekviem

Lengyelország megtámadásával, 1939-ben ezen a napon kezdődött a hat évig tartó II. világháború. Szeptember elsejét azóta háború nemzetközi emléknapjaként tartjuk számon, ezért mai választásunk Krzysztof Penderecki Lengyel rekviemjének Lacrimosa tételére esett.
2016 április 24., 11:25
Klasszikus lengyel Szerző: (um)

Magyarországra érkezik Da Vinci titokzatos hangszere

Három koncerten is bemutatja Leonardo da Vinci titokzatos hangszerét, a viola organistát Sławomir Zubrzycki lengyel zongoraművész, zeneszerző és hangszerkészítő, aki a reneszánsz mester eredeti tervei alapján készítette el a billentyűs és vonós hangszer ötvözetét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

10 kihagyhatatlan program az idei Múzeumok éjszakáján

Több száz izgalmas programmal, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi foglalkozásokkal, valamint számos meglepetéssel várják az érdeklődőket június 22-én országszerte a múzeumok és kiállítóterek.
Klasszikus

Stradivari, Guadagnini és Guarneri hangszerei varázsolnak el az idén tizenöt éves Kaposfesten

Tizenötödik alkalommal, augusztus 12-18. között rendezik meg idén az ország egyik legjelentősebb komolyzenei eseményét, a Kaposfestet. Most is számos meglepetéssel készülnek a rendezők a kaposvári fesztiválra.
Jazz/World

A Zene ünnepe a Francia Intézetben

A Zene ünnepe címmel műfajokat felvonultató koncertsorozatot tartanak június 21-én, pénteken a budapesti Francia Intézetben. Az esemény ingyenes.
Színház

Tompagábor Kornél: „Végtelenül élvezem a színész szabadságát”

Tompa Gáborral, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. igazgatójával, aki Tompagábor Kornél néven rendez, többek között az idei kínálatról, a „tompagáborság” mibenlétéről, a nyári esték varázsáról, üveggolyókról, rendezői koncepcióról és a Kvártélyház titkairól beszélgettünk.
Színház

Mit áldozunk fel jól megszokott kényelmünkért? – beszélgetés a Csónak című előadás alkotóival

Presznyakov Oleg & Vlagyimir Csónak, avagy előttünk az özönvíz című kortárs drámája a modern társadalom látleletét is adja. Az előadás rendezőjével, Bocsárdi Lászlóval, valamint két szereplővel, a főszerepben látható László Csabával és a volt feleségét alakító Berekméri Katalinnal beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink