létay dóra

2019 március 18., 15:50
Színház magazin Szerző: Magyar Színházi Társaság

„Az erőszak nem olyan dolog, amivel haknizik az ember”

Ezzel a mondattal világította meg Veiszer Alinda az abúzust átélők hallgatásának okát. A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozata márciusban a színházi erőszak témáját járta körül. A beszélgetés, amelynek vendégei dr. Bánki György pszichiáter, publicista, Létay Dóra színművész és Máté Gábor színművész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár voltak, nem csupán és nem is elsősorban a #metoo-ról, hanem a hatalmi helyzetekről, egészségtelen szituációkról szólt.
2016 szeptember 2., 07:57
Színház interjú Szerző: Várhegyi András

„A Blöffben még édesanyám sem ismerte fel a hangomat”

A színpadi munkák mellett mindketten sokat szinkronizálnak, hangjuk ismerősen csenghet a nézők számára. A színház mellett más-más kedvelt elfoglaltságnak hódolnak.
2010 június 17., 17:57
Színház szervét tibor Szerző: Fidelio

Romantikus komédia

A Thália az idei évad végén sem zárja be kapuit: Bernard Slade Romantikus komédia című színdarabját július 1-jén mutatják be a színházban. Játsszon a Fidelioval, és nyerjen két jegyet az előadásra!
2010 február 2., 14:48
Színház budapesti kamaraszínház Szerző: Rick Zsófi

Belső utazások

Létay Dóra saját írásaiból összeállított Szmájli című előadása február 7-től a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában látható. A színésznővel és a rendezőjével, alkotótársával, Szanitter Dáviddal ültünk le beszélgetni.
2009 november 17., 11:49
Színház thália színház Szerző: (rzs)

Szmájli - Thália Színház

November 25-én mutatja be a Thália Színház Létay Dóra önálló estjét. Játsszon a Fidelióval, és nyerjen két jegyet a bemutatóra!
2009 november 9., 10:00
Színház thália színház Szerző: (rzs)

Szmájli

Létay Dóra saját írásaiból összeállított önálló estje november 25-én lesz látható először a Thália Színházban.
2009 július 13., 13:17
Könyv konyv Szerző: Fidelio

Linn Ullmann: Áldott gyermek

Létay Dóra színművész
2009 július 5., 14:59
Színház margitai ági Szerző: Fidelio

Sírpiknik - Galéria

Sírpiknik - Thália Színház, Orlai Produkciós Iroda (bemutató: 2009. július 6.)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Tökéletlen csaknem az alapjaiig” – Könyvek, amelyeket megbántak íróik

Kit kellett megölnie Sir Arthur Conan Doyle-nak, hogy végre nyugodtan írhasson? Miért tagadta meg főműveit Lev Tolsztoj? Mitől borzong Krasznahorkai László?
Vizuál

Látványos magyar sci-fi érkezik a mozikba márciusban

A 129 című film történelmet ír azzal, hogy az első olyan magyar sci-fi , amelynek szinte minden jelenetében látványos CGI elemeket láthatunk, kizárólag magyar szakemberek munkája nyomán. A neves színészgárdával készült alkotás március elején debütál.
Tánc

Ifjú tehetségek nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre

Több mint 90 gyermek és szüleik részvételével zajlott januárban a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételije a felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra.
Klasszikus

Túlvilági utazás a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával

Három 19. századi zenemű szerepel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és vezető karmesterüknek, Riccardo Frizzának február 8-i koncertműsorán, melyek mindegyike gyönyörű dallamokkal szól az elmúlásról.
Színház

Tabudöngető előadások érkeznek Szabadkáról a Bethlen Téri Színházba

A Kosztolányi Dezső Színház két Urbán András-rendezést és egy friss Hegymegi Máté-előadást hoz magával a VII. kerületi teátrum 11. Vendégváró Fesztiváljára. A felkavarónak ígérkező produkciókat február 17-19. között láthatják az érdeklődők.

Nyomtatott magazinjaink