lévay szilveszter

2017 december 29., 12:11
Zenés színház interjú Szerző: Csicsely Zoltán

Lévay Szilveszter: „A nők közötti harc mindig különleges”

"A közönség most még eggyel jobb verziót kapott" – fogalmaz Lévay Szilveszter Grammy-díjas zeneszerző a Rebecca című musicalje felújítása kapcsán. A darab magyarországi bemutatóját 2010-ben tartották és néhány év pihenő után 2017 decemberében ismét műsorra került a Budapesti Operettszínházban, ahol Lévay Szilveszter szinte házi szerzőnek számít, folyamatosan futnak a darabjai. A művei legalább ennyire népszerűek Japánban is – ennek vélhető okairól is faggattuk.
2016 február 25., 13:29
Zenés színház interjú Szerző: Fidelio

Bernd Steixner: "Nagyon szeretem az énekelt magyar nyelv csengését"

Március 4-én tartják a Budapesti Operettszínházban Lévay Szilveszter és Michael Kunze nagyszabású musicaljének, a Marie Antoinette-nek a bemutatóját. Nemrég hazánkban járt a zeneszerző egyik állandó munkatársa, Bernd Steixner karmester és zenei vezető, akivel a Lévay-musicalek sikerét próbáltuk megfejteni; beszéltünk a közös munkáról, az átiratokról és arról, milyen dallamosnak találja a magyar nyelvet.
2016 február 19., 09:17
Zenés színház musical Szerző: Fidelio

Alice Lévay: "Fel sem tűnik, hogy nem értem a magyar szöveget"

A Budapesti Operettszínházban már javában zajlanak a Marie Antoinette próbái. Lévay Szilveszter és Michael Kunze nagyszabású musicaljének magyarországi bemutatóját Kerényi Miklós Gábor rendezésében március 4-én tartják. A múlt héten hazánkban járt a zeneszerző egyik állandó munkatársa, Bernd Steixner karmester, zenei vezető és dramaturgként dolgozó lánya, Alice Lévay, hogy tanácsaikkal, észrevételeikkel segítsék a társulat munkáját. Alice-szal elsősorban az édesapjával való munkakapcsolatról, az erős nőkről, színpadi energiákról és érzelmekről beszélgettünk.
2016 január 11., 16:38
Zenés színház musical Szerző: Fidelio

Az évad nagy dobása lesz a Marie Antoinette

Az idei évad legnagyobb vállalkozására készül a Budapesti Operettszínház: január 11-én megkezdődtek a Marie Antoinette próbái. Lévay Szilveszter látványos musicaljének magyarországi bemutatóját, mely a tragikus sorsú francia királyné életét dolgozza fel egészen eredeti megközelítésben, két nő párharcát és drámáját állítva a középpontba, március 4-én tartják a Nagymező utcai zenés teátrum nagyszínpadán.
2014 október 5., 09:56
Zenés színház mozart Szerző: Csicsely Zoltán

"Minden sztori más zenét követel"

Új Mozartokat avatott a Budapesti Operettszínház: Mészáros Árpád Zsolt mellett immár Kocsis Dénes és Veréb Tamás is formálja a bohém zsenit. Az előadást négy évnyi szünet után szeptemberben újította fel a színház. Ebből az alkalomból látogatott el Budapestre a darab Grammy-díjas zeneszerzője, Lévay Szilveszter. A komponistával munkamódszeréről és császári munkahelyéről is beszélgetettünk.
2014 október 2., 20:11
Zenés színház hírek Szerző: Fidelio

Ünnepi hangulat novemberben és decemberben

Hatalmas sikerrel mutatta be újra a Budapesti Operettszínház a Mozart! című sikerdarabot. Az ünneplés pedig úgy volt teljes, hogy a premier-közönséghez csatlakozott a darab világhírű zeneszerzője, Lévay Szilveszter is. A Grammy-díjas művész mindig nagy gondot fordít arra, hogy a színészeket személyesen is megismerje és munkájukat segítse. Így volt ez most is, amikor reggelire invitálta a Mozart! új beállóit, a színház fiatal művészeit.
2013 január 7., 11:53
Zenés színház hírek Szerző: Fidelio

Elisabethek találkozója Berlinben

A húszéves Elisabeth című előadás jubileumának alkalmából hét ország Elisabeth-címszereplője lépett színpadra Helene Fischer nagyszabású showműsorában. Köztük Vágó Bernadett, a Budapesti Operettszínház sztárja, aki csodaszép koronázási jelmezében képviselte hazánkat a Berlini Arénában.
2011 december 30., 13:37
Zenés színház musical Szerző: Fidelio

Századik előadásához érkezett a Rebecca

A Lévay-Kunze-musicalt december 27-én századik alkalommal láthatták a nézők a Budapesti Operettszínházban. A jubileumi előadás alkalmából meglepetésekkel készültek a szereplők.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

10+1 magyar jazzlemez, amit hallanod kell idén

Összeszedtük az elmúlt hónapok legfontosabb megjelenéseit a magyar jazzben: Lukács Miklós, a Subtones, Dés András, a Modern Art Orchestra és Juhász Gábor, valamint egy külföldi csapat tisztelgése Bartók előtt – a Fidelio válogatásában.
Színház

Trokán Péter Székesfehérvárra szerződött - Évadnyitót tartott a Vörösmarty Színház

Az Ember tragédiája 2-vel kezdődik az új évad a Vörösmarty Színházban, ezt követően azonban bőven lesz alkalma az önfeledt szórakozásra a nézőknek a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban című bohózat, a Mágnás Miska, vagy a Koccanás megtekintésével.
Zenés színház

Parkfoglaló gála Jonas Kaufmannal

Az Eiffel Műhelyház körüli hatalmas park ad otthont annak a nagyszabású gálaműsornak, amelyen az Opera művészei és napjaink legnépszerűbb tenorja, Jonas Kaufmann lépnek a közönség elé augusztus 19-én.
Zenés színház

„Ez az a szívdobbanás, ami bennünk is él”

Az idei gálán két testvér, két virtuóz zenész, a Jávorkai Brothers is lenyűgöző produkciókkal várja majd az Oroszlános Udvarba érkező közönséget. Jávorkai Sándor és Jávorkai Ádám - egy hegedűművész és egy gordonkaművész –-, akik számos más díj mellett 2009-ben Ausztriában az Év Művészei címet is elnyerték – a Budavári Palotakoncertek kapcsán az általuk megszólaltatott különleges hangszerek történetei mellett többek között az operettel kapcsolatos gondolataikat is megosztották velünk.
Színház

Augusztus 23-ig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Az idei három jelölt: Csankó Zoltán (Győri Nemzeti Színház), Földes Tamás (Budapesti Operettszínház) és Vlahovics Edit (szombathelyi Weöres Sándor Színház). A szavazatok a díj megújult honlapján adhatók le augusztus 23-án éjfélig.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében