libikóka

2016 január 5., 10:18
Színház dobó kata Szerző: Fidelio

Utoljára ülhetünk fel a libikókára

Közeleg a századik, egyben utolsó Libikóka előadás a Pinceszínházban.
2014 november 17., 11:00
Színház beszélgetés Szerző: (x)

Libikóka a Radnótiban

Krizsó Szilvia vendégei november 18-án Karafiáth Orsolya költő, fordító és Gerendás Péter előadóművész lesznek.
2014 február 18., 10:30
Színház dobó kata Szerző: (va)

Az érzelmek mérleghintája

A Fidelio Színházi Est keretében február 18-án, a Libikóka előadást követően - körülbelül 21 órától - közönségtalálkozót tartunk a Pinceszínházban. A beszélgetésen részt vesz Verebes István rendező, valamint az előadás két szereplője Dobó Kata és Szervét Tibor is. Moderál: Várhegyi András.
2014 február 3., 10:00
Színház dobó kata Szerző: Fidelio

Egyszer fent, egyszer lent

2008-ban mutatta be a Pinceszínház az azóta is nagy érdeklődésnek örvendő Libikóka című produkcióját. Játsszon a Fidelióval, és legyen ott február 18-án az előadáson és az azt követő közönségtalálkozón!
2012 november 12., 09:30
Színház jaksity györgy Szerző: Fidelio

Fent és lent Krizsó Szilviával

Müller Péter Sziámi és Jaksity György lesz a november 12-i Libikóka vendége a Radnóti Színházban.
2012 május 15., 17:10
Színház palya bea Szerző: Fidelio

Fent és lent Krizsó Szilviával

Krizsó Szilvia Libikóka című beszélgetős est sorozatának első része 2012. május 21-én este 7-kor látható a Radnóti Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Klasszikus

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.

Nyomtatott magazinjaink