Lukácsházi Pál és Licsák Attila négykezes zongoraestjén Reger, Tallis, Haydn, Liszt és Mendelssohn egy-egy műve is felcsendül 2014. december 4-én az Óbudai Társaskörben.
2011-ben, születésének 200. évfordulóján állították fel Gerő Katalin Lisztről alkotott mellszobrát Varsóban, majd még ugyanazon évben Belgrádban. A szobor harmadik öntvénye 2013 óta látható Budapest belvárosában, a Duna Palota sarkán.
A hódmezővásárhelyi születésű Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, Hegedűs Endre zenekari koncertjével bemutatták az alföldi város új, közadakozásból vásárolt hangversenyzongoráját szeptember 28-án este a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Kozmikus tér / Teremtett világ / Missa duodecima – a Feledi Project új bemutatóinak már a címéből is sejthető, hogy a hétköznapi világon túli tartományt látogathatjuk meg, ha helyet foglalunk az előadáson, október 20-án a Müpa Fesztivál Színházában.
Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk.
Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.