lőkös ildikó

2015 január 25., 06:58
Színház balikó tamás Szerző: Várhegyi András

Jelenetek egy válásból

Válótársak címmel mutatott be kétszemélyes vígjátékot tavaly év végén a Rózsavölgyi Szalon. A közös munkáról, összecsiszolódásról és hitelességről beszélgettünk Für Anikóval és Lengyel Ferenccel. INTERJÚ
2014 augusztus 30., 10:00
Színház göttinger pál Szerző: Csicsely Zoltán

"Húskészítményekről és nőkről írtam"

Nem az íróasztal mögül szeretett volna ihletett meríteni. Gerlóczy Márton fél évig eljárt a Nagyvásárcsarnokba dolgozni, hogy megírhassa A csemegepultos naplója című regényét, melyből az Orlai Produkciós Iroda mutatott be nyáron egyszemélyes előadást Ötvös András szereplésével. INTERJÚ
2013 szeptember 16., 15:40
Színház premier Szerző: (va)

Premier: Bányavíz

Székely Csaba drámatrilógiájának harmadik részét szeptember 17-én mutatja be a Szkéné Színház Csizmadia Tibor rendezésében. Az előadásról Lőkös Ildikó dramaturggal beszélgettünk. HANGOSCIKK
2013 augusztus 16., 09:05
Zenés színház rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Bretz, Hamar, Lőkös

A magazinműsor augusztus 17-i adásában szó lesz még az idei Echo Klassik díjakról, és megemlékezünk Vukán Györgyről is.
2009 augusztus 24., 11:51
Színház orlai produkciós iroda Szerző: Rick Zsófi

Játszó-terek

Újabb dobásra készül a KoMa Társulat. A harmadik évadjukat kezdik, és egyelőre úgy tűnik, minden évre jut egy jelentősebb produkció. A Plazma és a Fédra Fitness után szeptember 3-án jön a Kisded játékok. A darab magyar változatát Lőkös Ildikó írta, vele beszélgettem a bemutató előtt néhány héttel.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Színház

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház

A FreeSZFE-nek adja a MITEM-től kapott honoráriuma felét Robert Wilson

A világ egyik legismertebb rendezője a Nemzeti Színház fesztiválján vett volna részt, ám egészségügyi okokból kénytelen volt távol maradni, előadását nélküle mutatták be. Wilson később közleményben jelezte, hogy nem ért egyet az SZFE modellváltásának módjával – írta meg a hvg.hu.
Vizuál

„Nála nincs fölösleges mondat” – Pályatársai köszöntik Mészáros Mártát

Szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját Mészáros Márta filmrendező, akit ez alkalomból pályatársai, barátai, tisztelői köszöntenek a Fidelióban.
Klasszikus

68 éves korában elhunyt Ligeti András

A Kossuth-díjas karmester, hegedűművész súlyos betegség következtében, váratlanul hunyt el, tudatta családja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink