lőrinczy györgy

2018 április 3., 19:53
Zenés színház közlemény Szerző: Fidelio

Amíg a próba tart, néha valóban a szörnyeteg Kero vagyok – Újra megszólalt Kerényi Miklós Gábor

A Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője hivatalos Facebook-oldalán tett közzé friss közleményt, amelyben az elmúlt hónapok eseményeinek hátterét foglalja össze a saját nézőpontjából, továbbá kifejti, szerinte miben hibázott és bocsánatot is kér.
2017 november 19., 13:16
Színház díj Szerző: Fidelio/MTI

Béres Ilonát, Schell Juditot és Lőrinczy Györgyöt is díjazta a főváros vezetése

Az elismeréseket Budapest egyesítésének 144. évfordulója alkalmából adták át november 17-én az Új Városháza dísztermében.
2017 november 7., 20:33
Zenés színház interjú Szerző: Csáki Judit

Lőrinczy György: "Én sem hinném el, hogy nem tudtam róla"

A Budapesti Operettszínház igazgatója a legutóbbi botrány után adott interjút: nem tudott korábban a színház meghatározó rendezőjének ügyeiről, de megrendíti a dolog.
2017 október 20., 13:29
Jazz/World interjú Szerző: Fidelio

„A pályakezdő zenészek helyet kérnek”

Október 17-én közleményben jelentette be a Nemzeti Kulturális Alap, hogy a jövőben Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Programként fut tovább a három éve indult, komoly szakmai sikereket maga mögött tudó Cseh Tamás Program. Az Alappal az elmúlt hetekben egy klip támogatás kapcsán is sokat foglalkozott a sajtó és a közösségi média. Az NKA alelnökét, Lőrinczy Györgyöt arra kértük, tegyen rendet a fejekben.
2017 április 28., 13:19
Színház nka Szerző: Fidelio/MTI

Lőrinczy György lesz az NKA alelnöke

A Budapesti Operettszínház főigazgatója május 1-től tölti be Nemzeti Kulturális Alap alelnöki pozícióját, a főigazgatói feladatkör megtartása mellet.
2017 április 5., 12:38
Zenés színház budapesti operettszínház Szerző: (csm)

Először válogattak be a POSZT-ra az Operettszínháztól előadást

A chicagói hercegnő is meghívást kapott a nyáron rendezendő pécsi színházi fesztivál versenyprogramjába. A csaknem elfeledett darabot Lőrinczy Attila és Béres Attila porolta le, hogy modern szellemiségű produkció szülessen.
2017 március 23., 13:56
Zenés színház magazin Szerző: Várhegyi András

Járja be velünk az Operettszínház új épületrészét!

Április 20-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a Budapesti Operettszínház új játszóhelye, a Kálmán Imre Teátrum, amit a színház tőszomszédságában álló volt Moulin Rouge helyén alakítottak ki.
2016 július 8., 11:15
Klasszikus klasszik rádió Szerző: (csj)

Fidelio Klasszik: Bartos, Lőrinczy, Lukácsházi, Őze

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának legközelebbi adása július 9-én lesz hallható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Bolyki György elmondta: nem lesz tizenegyedik Kaposfest

Tíz év után búcsúzik a Kaposfest, ahogy azt a társalapító igazgatótól megtudtuk. Bolyki György távozik a Liszt Ferenc Kamarazenekar éléről is, pedig tovább tervezett maradni. Eközben hangsúlyozza: nagyon büszke mindkettőre. Elsőként a Fideliónak beszélt a változásokról. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Megütközéssel fogadta Bolyki György állításait a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyelőre nem kíván érdemben reagálni Bolyki György lapunknak tett kijelentéseire, ám jelezték, megütközéssel fogadták az interjúban szereplő, a valóságnak nem megfelelő állításokat.
Klasszikus

Beethovent, ahogy kevesen – Jevgenyij Kiszin koncertjéről

Jevgenyij Kiszin az ötvenhez közelítve is csodagyerek maradt. Nem Beethoven-játékosként ismerjük, de olyan órákat okozott a Müpában, amilyent csak a legnagyobbak tudnak.
Színház

Schell Judit negyvenes férfiakkal néz farkasszemet a Tháliában

Valló Péter először rendez bohózatot: a Legszebb férfikor magyarországi ősbemutatóját december 14-én tartják a Thália nagyszínpadán.
Vizuál

A nap, amikor Charlie Chaplin 20. lett a Chaplin-hasonmás versenyen

Igaz, vagy csupán legenda – nem tudni. Mindenesetre az alábbi történet olyan, mintha Charlie Chaplin rendezte volna.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében