ludwig múzeum

2013 május 21., 17:00
Vizuál mti Szerző: (va)

Fabényi Júlia a Lumú új igazgatója

Az Emmi közleménye szerint Balog Zoltán miniszter a szakmai bizottság ajánlását elfogadva nevezte ki öt évre az új igazgatót a Ludwig Múzeum élére.
2013 május 21., 13:45
Vizuál mti Szerző: (va)

Elhagyták a Lumút a múzeumfoglalók

Átlátható kultúrpolitikát követelve jelképesen lezárták az Emberi Erőforrások Minisztériuma épületének bejáratát május 21-én az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport tagjai, miután végleg elhagyták a Ludwig Múzeum 12 napja elfoglalt lépcsőjét.
2013 május 13., 15:30
Vizuál tüntetés Szerző: (va)

Kitart követelése mellett a Lumúban tüntető csoport

Az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport továbbra is azt kívánja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma tegye átláthatóvá a Ludwig Múzeum igazgatói pályázatát és nem fogadja el a minisztérium május 10-én kelt levelét, amelyben zárt ajtók mögötti egyeztetésre hívja a csoport vezetőit.
2013 május 9., 13:00
Vizuál tüntetés Szerző: (va)

Tiltakozás a Ludwig Múzeum igazgatói pályázata kapcsán

Az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport tagjai május 9-én elfoglalták a Ludwig Múzeum lépcsőjét és ismertették követeléseiket. Bencsik Barnabás öt éves igazgatói megbízatása 2013. február 28-án járt le, ám az eddigi igazgatót váratlanul érte, hogy a minisztérium nem hosszabbította meg vezetői mandátumát. Az új igazgató kijelölésének határideje május 12.
2013 április 29., 14:30
Edu-Art pályázat Szerző: (va)

A meztelen férfi – Van egy jó fotód?

A Ludwig Múzeum amatőr fotópályázatot hirdet értékes nyereményekkel. A pályázat határideje: 2013. május 26.
2013 április 20., 06:58
Vizuál kritika Szerző: Tillinger Zsófi

Éhes férfi makkal kapcsol lámpát

Miért tűnik el évszázadokra, bukkan fel újra és tűnik el megint a művészetből a meztelen férfi? Milyen kulturális örökség és eszmei értékrendszer kötődik a férfiasság intimitásához? A LuMú időben és pikánsságban is retrospektív kollekciója június 30-ig választ ad minden kérdésre. KRITIKA
2013 március 24., 14:30
Vizuál kiállítás Szerző: (va)

Már látogatható A meztelen férfi a LuMúban

A ruhátlan férfitest ábrázolhatóságának tabuját, illetve kortárs ábrázolási lehetőségeit vizsgálja csaknem száz művész munkáin keresztül a Ludwig Múzeum március 23-án nyílt új kiállítása.
2013 március 1., 13:30
Vizuál pályázat Szerző: (va)

Kiírták a Ludwig Múzeum vezetői pályázatát

A kiírást március elsején tette közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kormányzati portálon, azt követően, hogy nyilvánosságra került: február 28-án lejárt a jelenlegi vezető mandátuma és ideiglenesen a gazdasági igazgató veszi át az irányítást.

LUDWIG MÚZEUM – KORTÁRS MŰVÉSZETI MÚZEUM

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum az egyetlen közgyűjtemény, amely a nemzetközi és a hazai művészeket közös platformon mutatja be. A Múzeum Budapest fontos kulturális attrakciója, válogatott és dinamikusan fejlődő, jelenleg több mint 800 tételes gyűjteménnyel rendelkezik, melynek magját a Ludwig házaspár adománya képezi. A múzeum nemzetközi gyűjtőkörrel rendelkezik, a hatvanas évektől napjainkig keletkezett műalkotásokat gyűjti és mutatja be.

Legolvasottabb

Plusz

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Színház

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.
Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Zenés színház

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Színház

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében