lumas

2017 március 1., 12:14
Vizuál kiállítás Szerző: Fidelio

Lefotózták a fák mozgását

Pep Ventosa spanyol fotós a körhintákról váltott a fák fotózására, de ez nem jelenti azt, hogy a végeredmény statikusabb lett. Képeiből a LUMAS Budapest Galériában nyílt kiállítás.
2012 június 21., 11:05
Vizuál fotó Szerző: Fidelio

X6 Gallery - új fotógaléria a belvárosban

Az X6 Gallery limitált példányszámban kiadott fotósorozatokkal foglalkozik, nemzetközi és később, szándékai szerint magyar alkotóktól. A Lumas csoport partner galériájaként 160 elismert, illetve fiatal fotóművész munkáját képviseli. Először nemzetközi portfóliójából mutat be egy válogatást, amit június 22-től lehet látni az Október 6. utcában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Klasszikus

Online elérhető a Fischer Ivánról és a BFZ-ről készült film

2014-ben egy stáb egy éven keresztül követte a Budapesti Fesztiválzenekart és karmesterüket bepillantást engedve munkájukba.
Vizuál

Átadták a hazai szinkronszakma legrangosabb díjait

A közönség és a kuratórium is szavazott, többek között díjat kapott Bobby Ewing magyar hangja és a Csernobil című sorozat szinkronja is.
Tánc

Mi a hosszú élet titka? – Egy 100 éves balettmester válaszolt

Henry Danton korát meghazudtoló szellemi-fizikai állapotban van, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a mai napig balettot oktat, a tanulók pedig isszák a szavait, lesik a mozdulatait.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében