madách tér

2014 augusztus 28., 11:05
Színház ajánló Szerző: Várhegyi András

Csak az a szép zöld gyep!

Újra birtokba veszi a színház előtti teret augusztus 30-án az Örkény Színház, hogy egynapos fesztivállal köszöntse közönségével együtt a kezdődő új évadot. A társulat tagjai mellett színpadra lép több zenekar és slammer, de csak pihenni is kifekhetünk az alkalmilag füvesített Madách térre.
2013 szeptember 9., 16:00
Színház galéria Szerző: Várhegyi András

Örkény kerti séta

Idén szeptember 7-én ismét évadnyitó rendezvénnyel várta az érdeklődőket az Örkény Színház a Madách térre. Koncertet adott a HANEM zenekar és Szalóki Ági, Csoda és Kósza címmel élő hangjátékot mutattak be, Csuja Imre a Jónás könyvét adta elő, míg a Vers csak neked című programban a bérletet vásárló nézők egy csak nekik szóló verset hallgathattak meg. GALÉRIA
2013 május 5., 15:30
Színház mti Szerző: (va)

Felavatták az Örkény Árkádot

Az eseményre a VII. kerületi Madách téren, az Örkény István Színház előtti részen került sor május 4-én délután. Az avatáson a névadó családja és a színház több művésze is jelen volt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Fidelio Tours

8 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron

A hazai turizmus idén késve ébredezik. Miközben a legnépszerűbb célpontokat ellepik a látogatók, érdemes a kevésbé ismert helyszíneket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány balatoni kirándulóhelyet, hogy legyen miből válogatni.
Plusz

„Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok” – Néri Fülöp, a humoros szent

Alakját itthon szobor őrzi, életéből népszerű olasz film készült. A 425 éve elhunyt Néri Szent Fülöp azt vallotta, hogy könnyebb a vidám embert Isten útjára téríteni, mint a szomorút.
Klasszikus

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.
Vizuál

Két tonna üvegnegatív: vidéki fényképészműtermek gyűjteménye

A kidobástól megmentett üvegnegatívokon az egyes vidékek népviselete mellett a háború előtti és alatti élet pillanatai villannak fel megmutatva azt is, mit tartottak megörökítésre érdemesnek az életükből az 1910-20-as évek táján.
Vizuál

Elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész

Életének 72. évében, kedden hunyt el a varsói Magyar Kulturális Intézet egykori vezetője, aki sokat tett a lengyel-magyar művészeti kapcsolatokért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében