magazin

2004 március 8., 00:00
Klasszikus magazin Szerző: Vidnyánszky Attila

Jenufa – a rendező szemével

Leoš Janáček operája egy különleges, valahol a realista ábrázolás és a görög sorstragédiák szimbolizmusának határán egyensúlyozó mű, amely egy zárt, archaikus közösségben zajló történetet mesél el.
2004 március 1., 00:00
Klasszikus magazin Szerző: Fidelio

Bedrich Smetana

Litomysl-ben született 1824. március 2-án. Tizenkilenc éves korában kezdett hivatásszerűen zenét tanulni. Liszt támogatásával egy prágai zeneiskola élére került, ahol 1848-56-ig működött, majd Svédországban vezette a göteborgi Filharmonikusok zenekarát 1861-ig.
2004 február 16., 00:00
Klasszikus magazin Szerző: Szabó Árpád Zoltán

MOZART The Music Processor

A MOZART nevű kottaszerkesztő az elmúlt év decemberében ünnepelte kilencedik születésnapját. Szerzője, Dr. David Webber azért kezdte el írni, mert szüksége volt egy ilyen programra: ő ugyanis – amellett hogy matematikus és fizikus – két együttesben is játszik szaxofonosként. Az a tény, hogy a program írója maga is használja a programot, számos belső értékkel gazdagítja azt a használhatóság területén egészen a kiforrottságig.
2004 február 9., 00:00
Klasszikus magazin Szerző: Fidelio

Edward Elgar

A Worcester-környéki Broadheath-ban született 1857-ben, apja templomi orgonista és zenemű-kereskedő volt. A fiú, bár egy ideig ügyvédi irodában dolgozott, gyakran helyettesítette apját az orgona mellett. Worcesterben zenekart vezényelt, hegedült és aktív zenei tevékenységet folytatott.
2004 február 2., 00:00
Klasszikus magazin Szerző: Fidelio

Serge Baudo

Az 1927-ben született karmester zeneszerzőként kezdte pályáját (több filmhez is írt zenét), de 1959 óta már kizárólag dirigensként működik. 1962-ben Herbert von Karajan őt választotta ki, hogy a milánói Scalában a Pelléas és Mélisande-ot vezényelje.
2004 január 28., 00:00
Klasszikus magazin Szerző: Horváth Balázs

Horváth Balázs: Gabrieli kommentárok – zenekarra

A darab a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara megrendelésére készült 2003-ban, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának támogatásával.
2004 január 26., 00:00
Klasszikus magazin Szerző: Fidelio

Karl Philipp Stamitz

Neves muzsikus-család tagja, Mannheimben született 1745-ben. Zenére apja, majd ennek korai halála után Franz Xaver Richter tanította. 1762-ben a mannheimi zenekar hegedűse lett, majd 1770-ben Richterrel Strassburgba ment.
2004 január 19., 00:00
Klasszikus magazin Szerző: Fidelio

Igor Roma

Svájcban született 1969-ben, tizenegy évesen kezdett zongorázni. Tizenöt éves korában Olaszországba költözött, ahol előbb a vicenzai konzervatóriumban, majd 1989-től 1997-ig a híres imolai zeneakadémián tanult Franco Scala növendékeként.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.
Könyv

Dsida Jenő négysorosára is licitálhatunk a dedikált könyvek online aukcióján

Az Antikvárium.hu számos bibliofil kötetet kínáló árverésén több érdekességet is találunk, többek között Babits Mihály, Juhász Gyula, Szabó Dezső, Molnár C. Pál, Márffy Ödön, Szép Ernő kézjegyével ellátott köteteket. A 223 tételre október 24-ig lehet licitálni.
Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház

5 ígéretes független színházi előadás

Az ősz hagyományosan hemzseg az új bemutatóktól, csak kapkodjuk a fejünket a sokszínű a kínálat láttán, mi viszont most olyan előadásokat ajánlunk, amelyek talán kevesebb figyelmet kapnak a kőszínházak műsorával szemben. Szubjektív válogatásunkban szerepelnek klasszikus művek, izgalmas életutak és kortárs dráma is.
Vizuál

„Hogy mi a humor? Túlélés” – emléktáblát avattak Antal Imre tiszteletére

Az Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, televíziós személyiség emlékét mától tábla őrzi egykori otthona, a Damjanich utca 40. alatti ház falán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink