márai sándor

2019 február 21., 15:10
Könyv márai sándor Szerző: Fidelio/MTI

"Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje" – 30 éve halt meg Márai Sándor

Minden művét anyanyelvén írta. Szemlélete, világfelfogása, értékrendszere a polgári liberális hagyományban gyökerezett, amelynek értékeit egész életében megalkuvás nélkül védelmezte. Költőként indult, regényeivel, elbeszéléseivel, esszéivel mégis a magyar próza egyik mesterévé vált, színművei, hangjátékai is sikert arattak.
2018 október 10., 12:10
Színház premier Szerző: József Attila Színház

A Gyertyák csonkig égnek a József Attila Színházban

Márai Sándor 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regénye vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás ösvényeibe. A József Attila Színház új bemutatóját Csiszár Imre rendezi, a főbb szerepekben Nemcsák Károly és Rékasi Károly látható.
2016 november 4., 12:53
Klasszikus 1956 Szerző: Óbudai Danubia Zenekar

Mennyből az angyal

Az Óbudai Danubia Zenekar az 1956-os eseményekre emlékező koncerttel várja közönségét november 23-án a Zeneakadémián. A koncertről a zenekari tagok beszéltek!
2012 június 8., 19:32
Színház márai sándor Szerző: (pt)

"A köznapiról és a látomásról"

Színházi est egy szereplőre és egy hegedűsre Márai Sándor Füveskönyve alapján, június 14-én a Rózsavölgyi Szalonban.
2011 október 19., 10:55
Könyv Könyv Szerző: Fidelio

Kaland a moziban

Gerd Böckmann, Marozsán Erika, Csányi Sándor és Eperjes Károly főszereplésével kerül csütörtökön a hazai mozikba Sipos József új filmje, a Kaland, amely Márai Sándor azonos című színműve alapján készült. A 84 perces filmdráma mintegy 140 millió forintból forgott az idén.
2010 július 26., 16:07
Könyv könyvajánló Szerző: Fidelio

A gyertyák csonkig égnek

Márai Sándor regényét Boldoczki Gábor trombitaművész ajánlja.
2010 március 26., 12:43
Vizuál európa Szerző: (sze)

Divat és irodalom egy helyen

Spanyol, belga és magyar divattervezők irodalom ihlette alkotásainak ad otthont a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM).

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.
Klasszikus

Szavazzon, kié legyen az Óbudai Danubia Zenekar Arany Karantén Díja!

Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése ezzel a díjjal szeretné meghálálni a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben.
Jazz/World

Hogyan szól a tambura? – Eredics Áron (Söndörgő)

A Söndörgő együttes idén ünnepli 25. születésnapját. Eredics Áron prímtamburán, tambura szamicán és darbukán játszik, valamint énekel a zenekarban. A Fidelio Hangszertár sorozatában most ő mutatja be a hangszereit.
Színház

Elmaradnak a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri előadásai

Az idei évre meghirdetett előadásokat jövőre rendezik meg a Dóm téren. Azoktól a nézőktől, akik megtehetik, azt kérik, ne váltsák vissza belépőjüket, ezzel támogatva a fesztivált.
Színház

Sikerdarabokat tesz online elérhetővé a Játékszín

Június 3-tól szerdánként találkozhat a közönség a színház újranyitása óta műsorra tűzött, ám színpadon már nem látható produkciókkal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében