margitszigeti színház

2021 augusztus 13., 13:55
Tánc magazin Szerző: Csicsely Zoltán

Budapesten tanít és lép fel a balettvilág rocksztárja, Szergej Polunyin

A világhírű balettművész az augusztus 13-i fellépését megelőzően tartott sajtótájékoztatót a Margitszigeti Színházban, ahol lapunk kérdésére is válaszolt.
2021 augusztus 3., 15:15
Jazz/World ajánló Szerző: Fidelio

A dal a miénk! – LGT-slágerek a Csík Zenekar előadásában

A közel 120 perces produkció egyedülálló látványtechnikával, mégis igazi Csík zenekaros környezetben varázsolja a színpadra az ötvenéves LGT dalait augusztus 6-án a Margitszigeti Színházban.
2021 július 26., 17:55
Zenés színház interjú Szerző: Fidelio

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
2021 július 19., 17:00
Jazz/World ajánló Szerző: Fidelio

Nyitottság, képzelőerő, sokoldalúság – Stanley Jordan ismét Budapesten koncertezik

Július 21-én a Margitszigeti Színházban igazi örömzenélésre számíthatnak a jazzrajongók, hiszen a legendás Stanley Jordan mellett, Laurence Cottle, Horváth Kornél és Dörnyei Gábor is színpadra lépnek.
2021 július 15., 10:35
Tánc ajánló Szerző: Fidelio

Mediterrán hangulatú Hervé Koubi-balett és Mozart-ünnep a hétvégén a Margitszigeten

Ki ne emlékezne a Hervé Koubi társulat – a francia székhelyű, algériai gyökerű csapat – 2019-es nagysikerű produkciójára a Margitszigeten. Akkor a mediterrán hangulatú trilógiájuk második darabját, a Barbár éjszakákat adták elő, melyet most pénteken a harmadik darab, az Odüsszeia követ. Ha az időjárás túl szeles lenne, akkor – a levegőszámok biztonsága érdekében – az első darabot varázsolja a közönség elé az ismert formáció. Egy biztos: mindenképpen elvarázsolják majd a közönséget.
2021 július 8., 16:00
Plusz ajánló Szerző: Fáy Miklós

Fáy Miklós: Jöjj, bariton, tegyél mindent tönkre, hadd örüljünk a nyárnak!

Júliusra is izgalmas kulturális csemegéket ajánlj Fáy Miklós zenekritikus, állandó rovatában.
2021 július 2., 13:15
Zenés színház ajánló Szerző: Fidelio

Kabaré musical a Margitszigeten

Minden idők legsikeresebb musicalje, a Kabaré július 9-én és 10-én bemutatóval megérkezik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. A musicalt 55 éve mutatták be a Broadwayn, az azonos című, 1972-ben készült film pedig Bob Fosse rendezésében, Liza Minellivel a főszerepben hódította meg a világot. Diadalútja a mai napig töretlen, Magyarországon szinte minden színház bemutatta már.
2021 június 30., 10:35
Zenés színház kritika Szerző: Kondor Kata

Túl az operán

Európa sok operaszínpadát megjárt produkciót láthatott a közönség a Margitszigeti Színház és a Magyar Állami Operaház koprodukciójában. A radikális megközelítéseiről ismert katalán rendező, Calixto Bieito Bizet Carmen című operáját vitte színre.

Margitszigeti Színház

Budapest reprezentatív nyári színháza a Margitszigeten a Margitszigeti Színház.

A Margitszigeti Színház Nkft. az 1938-ban megnyitott és azóta üzemelő, épített, aréna jellegű nézőterű színház üzemeltetője, melynek területén áll a műemlék Víztorony-kilátó.

A nyári színház fontos és jelentős helyet tölt be a főváros életében, mint a gazdagon zöld környezetben álló közösségi helyszín is, és mint a városban élő polgárok kedvelt szórakozóhelye, amely a hazai és külföldi közönség kiszolgálásban egyaránt fontos kulturális központnak tekinthető.

A patinás nyári színház a 2013-ban elvégzett, jelentős felújítást követően immár 3000 fő néző fogadására alkalmas. A fedett, nagyméretű, technikailag jól felszerelt színpad a szcenírozott előadások, operák, valamint operett-, musical-, balett- és táncelőadások színpadra állítására kiváló helyszín.

A színház fő profilja elsősorban a nagyprodukciók bemutatása, a klasszikus zenei szimfonikus koncertek mellett a könnyűzenei események meghívása is. A produkciók létrehozása, bemutatása saját vállalkozásban történik, több esetben együttműködésben a hazai színházakkal, mint például az Magyar Állami Operaházzal és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, valamint a nemzetközi színtérről meghívott külföldi művészekkel és társulatokkal.  Számos nagy bemutató és nemzetközileg elismert művész fellépése színesíti és gazdagítja a nyár közel négy hónapjában nyitott nyári színház minőségi és választékos kínálatát.

A színház célja a válogatással, hogy lehetőség szerint minden korosztály, kultúrát fogyasztó és színházba járó közönség megtalálja a kedvére való produkciót.

A Margitszigeti Színház Mindenki színháza.

Legolvasottabb

Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Könyv

Beleolvasó – Szabó T. Anna: Erősebb nálam

A szerelemről és a biztonság vágyáról szól Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig tartó szenvedélyekről. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Zenés színház

88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya

A világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre lányát hosszú betegség után, életének 89. évében érte a halál. November 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében