marica grófnő

2022 május 16., 14:30
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Az igazi nőnek mindig titka van” – interjú Fischl Mónikával

Fischl Mónika az operettirodalom csaknem minden jelentős primadonnaszerepét eljátszotta már, az évad végéhez közeledve pedig többek között a Csárdáskirálynőben és a Marica grófnőben lesz látható a Budapesti Operettszínházban. A színésznővel a nemrég átvett Liszt Ferenc-díjáról, tanításról, az operett és musical kapcsolatáról, valamint az előadások egyedi rendezői koncepciójáról beszélgettünk.
2021 március 30., 14:25
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Az egész operett egy beavatási szertartás” – interjú Dénes Viktorral

A táncoskomikusok szerepálmával, a Csárdáskirálynő Bónijával indult a zenés színházi karrierje, most pedig a Marica grófnő Báró Zsupán Kálmánjaként hódítja meg a női szíveket a Budapesti Operettszínház virtuális színpadán. Dénes Viktorral prózáról és operettről, valamint Marica sosemvolt vőlegényéről beszélgettünk.
2020 október 20., 12:20
Zenés színház hír Szerző: Fidelio

Bozsik Yvette Tündérkertet varázsol az Operett színpadára

„Az Operettszínház újabb ünnepre készül” – mondta Kiss-B. Atilla főigazgató a Marica grófnő közelgő bemutatója kapcsán. Az október 23-tól látható operettet 96 évvel ezelőtt, szinte napra pontosan ekkor mutatták be a Király Színházban, most pedig az új előadás szólistái, valamint Bozsik Yvette koreográfus-rendező, Berzsenyi Krisztina jelmeztervező és Cziegler Balázs díszlettervező idézték meg Kálmán Imre klasszikusát.
2018 július 28., 18:00
Zenés színház videó Szerző: (va)

VIDEO – Így énekelte Anna Nyetrebko a Marica grófnőt a színpadon játszókkal

A világhírű orosz operaénekesnő Kálmán Imre lányának társaságában nézte meg csütörtökön a Seefestspiele Mörbischben látható operettet.
2018 július 24., 15:45
Zenés színház interjú Szerző: Gyürke Kata

„A szívemben én is magyar vagyok” – Interjú Kálmán Yvonne-nal

Marica grófnő Mörbisch-ben, Cirkuszhercegnő a Margitszigeten, A chicagói hercegnő Siófokon, közben Frida Kahlo és Varaždin – mindezt egy hétbe sűrítve. Kálmán Yvonne-nal, Kálmán Imre Mexikóban élő lányával Budapesten találkoztunk.
2018 június 25., 10:35
Zenés színház Mörbisch Szerző: Fidelio

Bodor Johanna: „Minden társulatot meg kellett hódítani”

A Mörbisch-i Seefestspiele gigaméretű, 3600 négyzetméteres színpadának közepéig a kulisszából 35 lépést kell megtenni. Ez volt az első, amit rögtön kiszámolt a helyszínen Bodor Johanna, miután felkérték: idén nyáron ő legyen a koreográfusa a Marica grófnőnek a Fertő-tónál.
2016 október 25., 10:41
Zenés színház bajor imre Szerző: Fidelio

Milyen zenés színházi előadásokat ajánl a Fidelio novemberre?

Bemutatókban bővelkedik a november, csak győzzük összeegyeztetni a naptárunkat.
2013 május 12., 15:50
Zenés színház veled Szerző: Fidelio

Zenés színházi központ lehetne Budapest

A Kolozsvári Magyar Opera előadásában Kálmán Imre népszerű operettjével, a Cirkuszhercegnővel zárult az I. Budapesti Nemzetközi Operett-Musical Fesztivál a Nagymező utcában, mely több ezer magyar és külföldi nézőt vonzott a Budapesti Operettszínház szervezésében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Koncerttel és filmvetítéssel ünnepelhetjük a 129 éves Vígszínházat

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. Az érdeklődők ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.

Nyomtatott magazinjaink