Rég túl vagyunk már azon, hogy pusztán egyszerű orvosi maszkban mászkáljunk az utcán. Mivel a járványhelyzet miatt minden nyilvános térben kötelező viselni, a divatipar és a marketing szakemberek is felfigyeltek a maszkokban rejlő lehetőségekre.
A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben megtorpant a kulturális élet is, azonban a Koreai Kulturális Központnak sikerült a szituációt és a szakmaiságot ötvöznie „Maszk-kultúra Koreában akkor és most” című blogbejegyzésükben!
Március 27-én, a Színházi Világnap alkalmából rendezett gálán rengeteg díjat osztott ki a színházi élet szereplőinek a MASZK Országos Színészegyesület.
A színházi világnap alkalmából az idén is odaítélték a Gobbi Hilda-életműdíjat, a Soós Imre- és a Vámos László-díjat, valamint a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elismerését, a Hevesi Sándor-díjat. Döntött a kuratórium a Kállai Ferenc-életműdíjról és a Szabadtéri Színpadok Szövetsége az Amphiteátrum-díj idei nyerteséről is.
A Fővárosi Nagycirkusz tíz éve szervez pedagógiai programokat iskolás gyerekek számára, foglalkozásaikon pedig élményszerűen fejlesztik a gyerekek képességeit, tudását. Sándor Andrással a cirkuszpedagógia jelentőségéről, eredményeiről és jövőjéről beszélgettünk.
A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre.
Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Július 20-ig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban. A magyarországi középkori művészet titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.