mese

2015 április 13., 13:28
gyerek pályázat Szerző: (ja)

Első alkalommal adták át Csukás István-díjakat

Április 11-én, a magyar költészet napján első alkalommal adta át Őze Áron az általa alapított Csukás István-díjat a Mesemúzeumban tartott díjátadó ünnepségen.
2015 március 30., 11:15
gyerek opera Szerző: (ja)

Meseopera ingyen az Erkel Színházban

Mintegy 1800 gyerek tekintheti meg ingyen a Leánder és Lenszirom című családi meseoperát az Erkel Színházban a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) támogatásával.
2014 december 18., 10:47
gyerek mese Szerző: (ja)

Táncoló mesék Miskolcon

December 16-án kezdődött és négy napon át tart a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Balett Táncoló Mesék Fesztiválja, melynek célja, hogy közismert meséknek keresztül megismertessék a gyerekekkel a tánc nyelvét.
2014 július 8., 11:10
gyerek kritika Szerző: Kolbe-Kontor Ildikó

Tündérmese paprikás krumplival

Aki eddig valamilyen okból kifolyólag nem szerette a tündéreket, az most biztos megszereti - L. Molnár Edit mesekönyvében ugyanis egy jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt rendelkező, a maga hibáival együtt is bájos tündérkislány mutatkozik be.
2013 november 16., 10:41
gyerek mese Szerző: (kzs)

Tudományosan modellezték Piroska meséjét

A Piroska és a farkas című mese eredetének titkát fejtette meg egy brit antropológus matematikai modell segítségével.
2013 október 23., 06:59
Színház interjú Szerző: Várhegyi András

Tengely Gábor: "Foglalkozására nézve iglic"

Különleges együttműködésben, a Budapest Bábszínház és a Katona József Színház koprodukciójában mutatták be Az iglic című előadást. A Bábszínházban látható Caryl Churchill-darab rendezőjével beszélgettünk, akiben már tíz évvel ezelőtt megfogant a gondolat, hogy színpadra állítsa a kortárs angol drámaíró művét. INTERJÚ
2012 október 8., 15:19
Edu-Art mese Szerző: Fidelio

Fiatal meseírók, figyelem!

A Kossuth Rádió Nagy Mese elnevezésű programjára október 30-ig várják a 6 és 17 év közötti korú fiatalok pályaműveit.
2012 szeptember 10., 11:33
gyerek pécs Szerző: Fidelio

Süssünk, süssünk valamit!

Anekdotamesék egy sváb konyhából gyerekeknek, szülőknek és nagyszülőknek szeptember 15-én a pécsi Bóbita Bábszínházban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Zenés színház

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.
Színház

Eszenyi Enikő távollétében újítják fel futó rendezéseit a Vígben

Eszenyi Enikő személyes jelenléte nélkül újítják fel műsoron lévő rendezéseit a Vígszínházban Rudolf Péter és a korábbi igazgató közös döntése értelmében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében