mikó dávid

2017 október 12., 13:33
Tánc interjú Szerző: Fidelio

Egyszerűség, sejtelmesség, rítus

Fehér Ferenc a magyar kortárs táncművészet meghatározó alakja. Új darabját először a MU Színházban láthatják az érdeklődők október 13-án és 14-én, melyet már a bemutatás előtt meghívták szerepelni többek között a Kanári szigetekre, Németországba és Sepsiszentgyörgyre. November végén pedig a dunaPart – Kortárs Előadóművészeti Platform keretein belül ismét szerepelni fog a MU-ban.
2014 október 28., 11:48
Tánc juhász péter Szerző: (sze)

Szétforgácsolódva

A világhírű Ultima Vez fizikai színházi társulat magyar táncosa, Mészáros Máté a Trafóban mutatta be Hinoki című koreográfiáját, erre az alkalomra összeállított társulatával. Az élőzenével kísért előadás különlegessége volt, hogy az egész színpadot faforgács borította. GALÉRIA
2014 október 21., 16:38
Tánc juhász péter Szerző: Szász Emese

Mészáros Máté: "Van ebben valami őrültség"

A világhírű fizikai színházi társulat, az Ultima Vez tagja. A műfaj atyjaként emlegetett Wim Vandekeybus mellett olyan nagynevű koreográfusokkal is dolgozott már együtt, mint Ohad Naharin, Sharon Eyal, Amanda Miller, Roberto Galván stb. A Trafó a tavaly indított Ultima Vez-sorozat záróakkordjaként most az ő Hinoki című koreográfiáját tűzi műsorra. A főpróbahéten beszélgettünk vele. INTERJÚ
2014 október 17., 10:40
Tánc mti Szerző: (kzs)

Faforgácstengeren Mészáros Mátéval

Találkozások és mindenki számára ismerős konfliktusok elevenednek meg Mészáros Máté Hinoki című új koreográfiájában, amelyet október 24-én és 25-én mutat be a Trafó Kortárs Művészetek Háza.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Zakariás Zalán: „Két világ között lebegünk, egyszerre vagyunk otthon a házunkban otthon a lelkünkben”

December 9-én megkezdődött a Hegedűs a háztetőn próbafolyamata a Csokonai Nemzeti Színházban. Az előadás rendezője, Zakariás Zalán, számos emlékkel kötődik Debrecenhez, hiszen az elmúlt 15 évben többször is dolgozott együtt a helyi társulattal – most legújabb munkájáról beszélgettünk.
Vizuál

KÉP-regény: A vándorló szobrok

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hol látta viszont az egykor a Zichy-kastély udvarán heverő szobrokat.
Klasszikus

Stravinskyt különleges kapcsolat fűzte a lagúnák városához...

December 19-én este fél nyolckor Zeke Mihály és a Magyar Rádió Énekkara Stravinsky- és Bach-darabokkal várják a közönséget a Pesti Vigadó impozáns Dísztermében.
Jazz/World

Koncerttel szülinapozik a Modern Art Orchestra – advent a Várkert Bazárban

A Modern Art Orchestra fennállásának 20. évfordulóját nagyszabású gálakoncerttel ünnepli december 28-án a Várkert Bazárban. Az ünnepi műsorban felidézik a zenekar Bartók-, Kodály-, Liszt- és Ligeti-feldolgozásait.
Klasszikus

Angyali hangokkal köszönti az ünnepet a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

Diótörő és az ünnep dallamai címmel ad karácsonyi hangversenyt a MÁV Szimfonikus Zenekar december 19-én a Zeneakadémián, ahol a kórusirodalom gyöngyszemei is elhangoznak a Magnificat Leánykar előadásában.

Nyomtatott magazinjaink