Puccini Pillangókisasszonyának egykor heves indulatokat kiváltó eredeti verziójával és az annak idején viharosan távozott Riccardo Muti korábbi zenei igazgatóval készül a 2016-2017-es évadra a milánói Scala.
Tavaly decemberben a Firenze és az Uffizi képtár 3D bemutatójával indult útjára A művészet templomai című sorozat, amely Itália gazdag művészeti örökségének kiemelkedő alkotásait mutatja be a mozivásznon.
Az olasz operaház csak a moszkvai Nagyszínház közleményéből tudta meg hétfőn, hogy a Bolsoj új művészeti vezetőjévé szegődött frissen szerződtetett balettigazgatója, Mahar Vazijev egykori orosz sztártáncos, akivel a Scala csak nemrég, szeptember 3-án írt alá három évre szóló megállapodást.
Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.