mindenütt nő

2016 február 23., 15:51
Plusz támogatás Szerző: Fidelio

Nők sehol

2016-ban támogatás hiányában nem rendezik meg a Mindenütt Nő rendezvénysorozatot. A szervezők szerint az NKA a sorozat elmúlt három évben egyszer sem tartotta fontosnak, hogy támogassa az eseményt.
2013 március 8., 07:30
Színház Színház Szerző: (va)

Főszerepben: a Nő

A Mindenütt nő-rendezvénysorozat színházi kínálatából válogattunk, mely március 8. és 10. között változatos programokkal várja mind az "ünnepelt", mind az "ünneplő" nem képviselőit országszerte.
2013 március 5., 16:30
Tánc bozsik yvette Szerző: (va)

Női nézőpontok Bozsik Yvette-tel

A koreográfus-táncművésszel az Ellenfény magazin szervezésében beszélgetnek március 9-én a MU Színház kávézójában a Mindenütt nő-programsorozat részeként.
2013 március 5., 14:30
Vizuál kiállítás Szerző: (va)

Változatos múzeumi programok Nőnapra

Tematikus kiállításokkal, beszélgetésekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel és nyitott műtermekkel várják az érdeklődőket Nőnapon és az azt követő hétvégén országszerte a Mindenütt nő programsorozat részeként.
2013 március 1., 17:00
Színház kiállítás Szerző: (va)

Gobbi Hilda 100 – emlékévet rendez az OSZMI

Az idén száz éve született színésznőre az év folyamán kiállításokkal, beszélgetésekkel, vetélkedővel és kirándulással emlékeznek. Az első jelentős eseményt március 8-án, a nőnapon tartják, ekkor indul a 100 éves barátnőnk: Gobbi Hilda című programmal az emlékéven végighúzódó beszélgetéssorozat.
2013 február 22., 10:05
Vizuál hírek Szerző: (va)

Nyitott Műtermek 2.0

Ismert kortárs művészek műterme válik látogathatóvá egy napra március 10-én. Az esemény keretén belül a Mindenütt nő programsorozathoz kapcsolódóan hét egyéni műterem és három csoportos alkotói tér húsz művésze reflektál a nők helyzetére.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Tánc

Novák Ferenc "Tata": Egyszer csak rájöttünk, hogy a Táncszínház nem a miénk

Elkészült a Nemzeti Táncszínház épülete, aztán kiderült, hogy nem is az övék. „Megalázó volt” – mondta az ügyről Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus.
Színház

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.
Vizuál

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.
Klasszikus

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében