Molnár Ferenc Delila című vígjátékát mutatja be a Centrál Színház március 9-én, a főbb szerepekben Stohl Andrással, Balsai Mónival, Trokán Nórával és Ódor Kristóffal.
110 éves A Pál utcai fiúk, a legismertebb és legkedveltebb magyar ifjúsági regény. Írójának, Molnár Ferencnek a világsikert nem ez, hanem színházi darabjai hozták meg. Az érzékeny lelkű író kapcsolataiban nárcisztikus, erőszakos és agresszív férfiként viselkedett - ráadásul a gyerekeket is utálta.
Interaktív vándorkiállítás és rendezvénysorozat indult útjára a legendás Molnár Ferenc-regény születésének 110. évfordulóján a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtárában
Mit lehet tenni, ha egyetlen órát kapunk arra, hogy helyrehozzunk valamit? Egyetlen órát arra, hogy megtaláljuk a megoldást? Egy 1929-es Molnár Ferenc darabot elevenítenek fel november 4-től az Átrium Filmszínházban Alföldi Róbert főszereplésével. Az előadás részleteibe a produkciós menedzser, Zsedényi Balázs avatott be minket.
A Znamenák István rendezésében november 4-én az Átrium Film-Színházban bemutatkozó Egy, kettő, három című Molnár Ferenc-darabban Alföldi Róbert a bankigazgató szerepében beosztottjai emberi húrjait pengeti. Az előadás kapcsán Znamenák István és Alföldi Róbert is mesélt.
Molnár Ferenc Egy, kettő, három című vígjátéka november 4-én debütál az Átrium Film-Színházban Znamenák István rendezésében. A főszerepekben a Nemzeti Színház egykori vezetője és Szatory Dávid látható majd.
Szívet és lelket melengető századeleji dallamokat varázsol a Várkert Bazár színpadára zenekarával Szűcs Gabi és vendége, egy igazi Sinatra-típusú fickó, Gájer Bálint május 4-én, anyák napján. Az énekesnő elárulta azt is, milyen extravagáns ruhával készül a fellépésére.
Különleges jubileumi koncertet ad április 29-én a Várkert Bazárban Petruska András, aki mindig új utakat keres, dolgozik producerként, számítógépen ír zenét és tribute zenekarban is játszik.
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.
Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket.
Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.