molnár levente

2016 december 6., 11:55
Színház opera Szerző: Fidelio

Erdélyieknek indít felkészítő kurzust a Virtuózok

Felkészítő mesterkurzust indít a Virtuózok tehetségkutató harmadik évadának előválogatójára Molnár Levente világhírű operaénekes Csíkszeredán. Célja, hogy az erdélyi fiatalok egyelő eséllyel indulhassanak a tehetségkutató castingján.
2016 május 10., 14:02
Zenés színház hír Szerző: Fidelio

Molnár Leventét visszavárják a Metropolitanbe

Molnár Levente a New York-i Metropolitan Operából tér haza a Miskolci Operafesztiválra, ahol kedvesével, Mester Viktóriával fog fellépni június 13-án.
2015 február 19., 13:26
Zenés színház fischer ádám Szerző: (sze)

Évadot hirdetett a Metropolitan Opera

Ritkán előadott gyöngyszemektől a közönség kedvenceiig huszonöt operát, köztük hat új produkciót tűz műsorára a New York-i Metropolitan Opera (Met) a 2015-16-os évadában: száz év után ismét színpadra állítják Bizet Gyöngyhalászok című operáját és először lesz látható egy szezonban Donizetti Tudor-trilógiájának mindhárom műve. Két operában - a Bohéméletben és a Don Pasqualéban - is debütál a Met-ben Molnár Levente bariton, Fischer Ádám pedig Verdi Otellóját vezényli.
2014 május 14., 09:40
Zenés színház ketrecharc Szerző: Frauenhoffer György

Gyergyótól a Metropolitanig

Bár első operaélménye saját bevallása szerint maga volt a rettenet, alig huszonegy évesen már a Don Giovanni címszerepét énekelte az Andrássy úton. Molnár Levente azóta is sorra kapja a felkéréseket, baritonja Münchentől New Yorkig meghódította a világ operaházait. INTERJÚ
2014 április 3., 14:59
Zenés színház hírek Szerző: (fgy)

Molnár Levente a Metropolitanban énekel

Két darabban, a Bohéméletben és a Don Pasqualéban is énekel a magyar bariton a New York-i Metropolitan Opera 2015-2016-os évadában.
2012 október 26., 14:45
Zenés színház mti Szerző: Fidelio

Molnár Levente Párizsban debütált

A fiatal baritonista a Bastille Opera Figaro házassága című előadásában mutatkozott be - hatalmas ovációval.
2012 október 22., 10:51
Zenés színház halász péter Szerző: (vd)

Figaro idén utoljára házasodik

Az évadban utoljára lesz látható a Figaro házassága az Operaházban. Nemcsak a parádés szereposztás miatt, de az előadásokat vezénylő Halász Péter kedvéért is érdemes (újra) megnézni a Mozart-klasszikust.
2012 május 25., 08:09
Zenés színház müpa Szerző: Szőke Cecília

Szűz kéz

Wagner legtöbbször átdolgozott operáját egy olyan német rendező állítja színpadra a Budapesti Wagner napokon, aki messze elkerülte eddig Wagnert. Vagy akit Wagner került el eddig?

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A metronóm kérlelhetetlensége – megnéztük az Ennio Morricone-filmet

Egy monumentális életműhöz monumentális portré illik: Giuseppe Tornatore dokumentumfilmje a maga két és fél órájával töményen, sűrítve mutatja meg, miért is lehet kizárólag szuperlatívuszokban beszélni Ennio Morriconéról.
Tánc

Eltáncolt fájdalom – Frida Kahlóról készít előadást Duda Éva

Eleonora Accalai főszereplésével mutat be Frida Kahlo életéről és művészetéről szóló előadást a Duda Éva Társulat. A FRIDA, az élet múzsája című, látványszínházi produkció bemutatóját december 7-én tartják a Nemzeti Táncszínházban.
Színház

Szakítópróba három hangra – Őze Áron rendezésében jön a Válásguru a Rózsavölgyi Szalonban

A francia Tristan Petitgirard által jegyzett darabot december 15-én mutatja be a Rózsavölgyi Szalon. Őze Áron rendezésében színpadra lép Ullmann Mónika, Brasch Bence és Józan László.
Plusz

Polgári engedetlenségbe kezdtek a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanárai is

„Felháborít az a megalázás, elhallgattatás és megfélemlítés, amit azoktól a politikai vezetőktől kell elviselnem, akik helyettem, felettem, nélkülem döntenek” – jelentették ki a gimnázium oktatói, akik úgy fogalmaztak, diákjaik iránt érzett szeretetük miatt álltak bele ebbe a küzdelembe.
Vizuál

A magyar származású festő, akinek a képe a francia elnök dolgozószobájában lóg – Kamaratárlat nyílt Hantai Simon munkáiból

A Hantai, Klee és más absztrakciók című kiállítás a világhírű, magyar származású festő munkái mellett az őt inspiráló alkotók műveit is bemutatja a Szépművészeti Múzeum.

Nyomtatott magazinjaink