Még 18 előadás lesz a Konok-Hetey Művészeti Alapítvány szervezésében működő Kortárs művészet - Korszerű befogadás című 20. századi és kortárs felnőtt szabadegyetemi kurzuson. Irány a MOME!
A Konok-Hetey Művészeti Alapítvány októberben elindította Kortárs Művészeti Felnőtt Szabaegyetemét, melynek keretén belül izgalmas előadásokat szerveznek keddi napokon 18 órától a MOME nagyelőadó termében.
Ünnepélyes keretek között tartott szakmai fórumon október 26-án vehették át a Kapcsolj a jövőre! címet viselő rendhagyó kapcsoló-szobor és fotópályázat elismeréseit a díjazottak. A Legrand Zrt. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös felhívására közel százan jelentkeztek, hivatásos és műkedvelő alkotók egyaránt.
A Magyar Filmszemlét követően újabb rangos, és jelentős fórum, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál közönsége is megismerhette az Egyszervolt.hu és a MOME gyermekverses rajzfilmjeit. A legnagyobb magyar animációs filmfesztiválon mind a tizennégy alkotást vetítették, amelyek az elmúlt év során készültek, a Versfilmek program keretében.
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Az énekes, mesemondó Berecz András néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. Emellett a Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadáson is találkozhat vele a közönség május 10-én este 19 órakor a Pesti Vigadóban.