mucsi zoltán

2023 szeptember 20., 13:25
Plusz ajánló Szerző: Fidelio

Remek művészek vallanak saját életükről egy új stand up sorozatban 

Az Egy életem elnevezésű önéletrajzi stand up sorozat első estjén, szeptember 30-án Grecsó Krisztián író áll színpadra, őt követi majd Szinetár Dóra színész-, énekesnő, valamint Mucsi Zoltán színművész.
2023 június 27., 09:20
Színház interjú Szerző: Török Ákos

Remélem, van még bennem naivitás és pajkosság – beszélgetés Mucsi Zoltánnal

Mucsiságról és kapaságról, a sorsról és isten tenyeréről, naivitásról és kordában tartott cinizmusról, valamint a Nehéz című előadástól való búcsúról is beszélgettünk. Közben azt is megtudtuk, Robert De Niro végül miért nem került be a Nézőművészeti Kft-be.
2023 június 2., 10:40
Plusz hír Szerző: Fidelio

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
2023 március 23., 09:55
Színház ajánló Szerző: (x)

Mucsi Zoltán Nyúl Bélaként bukik el az Átrium előadásában

A Móra Ferenc kisregényéből készült Fábri Zoltán-film színpadi adaptációjában Mucsi Zoltán játssza az ikonikussá vált történet főszereplőjét, Nyúl Bélát az Átrium színpadán. A Hannibál tanár úr már a maga idejében is erős politikai áthallással bírt.
2022 november 14., 10:35
Színház ajánló Szerző: (x)

Hannibál tanár úr – Decemberben új előadás az Átriumban

Az Átrium decemberben mutatja be a Hannibál tanár úr színpadi átdolgozását, amelynek letűnt korszakot idéző története megdöbbentően pontos és különösen aktuális társadalmi látleletté vált napjainkban. Az előadást Mucsi Zoltán főszereplésével, Vidovszky György rendezésében láthatja a közönség.
2022 július 27., 11:10
Vizuál ajánló Szerző: Fidelio

Megérkezett a Szia Életem! című film előzetese

Kiégett fantasy írót alakít legújabb filmjében Thuróczy Szabolcs. A Szia Életem! című vígjátékban mások mellett Mucsi Zoltán, Kovács Patrícia és Scherer Péter is feltűnik.  
2021 június 23., 12:45
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Kerekes Évával és Mucsi Zoltánnal készül a Szkéné új előadása

„Mindenki egyedül hal meg” – hangzik el a Szkéné Színház és az Ördögkatlan közös produkciójában, az Elemben. A Háy János novellájából készült előadás két idős ember hétköznapjain keresztül beszél az elmúlásról, illetve arról, hogy miként élheti le az ember jól az élete utolsó harmadát.
2020 október 7., 09:05
Színház hír Szerző: Fidelio

Meyerholdot a Szkénében is lelövik

A Vádli Alkalmi Színházi Társulás bemutatójával indul a Szkéné Színház idei évada október 10-én. Az abszurd dráma megújítójaként számon tartott Matei Vişniec darabja, a III. Richárd betiltva Szikszai Rémusz rendezésében és Mucsi Zoltán főszereplésével kerül színre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Senki sem pótolható – Maxim Jemeljanyicsev és az Európai Kamarazenekar koncertje Kismartonban

Bravúros beugrással tartották meg a kismartoni Herbstgold Fesztivál koncertjét. A fiatal és igen impulzív karmester, Maxim Jemeljanyicsev sikeresen elterelte a közönség figyelmét arról, hogy igazából valaki helyett áll a színpadon.
Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Zenés színház

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Könyv

„A krimi reneszánszát éli” – Patkó Ágnes és Hidas Bence a Lírástudók vendégei

A napokban jelentek meg első könyveik: a két bűnügyi regényről, a műfaj újjáéledéséről és a lehetséges folytatásokról is beszélgettek a Lírástudók legújabb adásában, amiben a könyvesboltok újdonságai között is segítünk eligazodni.
Színház

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében. 

Nyomtatott magazinjaink