müpa magazin

2014 május 13., 12:35
Klasszikus magazin Szerző: László Ferenc

Szerencsés Dániel

"Az én kis zsenim” – emlegette kedvelt berlini segédkarmesterét a kilencvenes évek közepén Claudio Abbado. Az angol Daniel Hardingból azóta már rég első ligás, világjáró dirigens vált, jóllehet még mindig csupán harmincnyolc esztendős. MÜPA MAGAZIN
2014 március 19., 14:13
Zenés színház müpa Szerző: Ignácz Ádám

Egy "klasszicista" Amerikából

Philip Glass és Jean Cocteau – a két alkotó társítása első hallásra talán meglepőnek tűnhet: pedig az amerikai komponista meghatározó élményei közé tartozik a francia költő, regény- és drámaíró munkássága. Film és zene szövetsége: A szépség és a szörnyeteg előadása a Tavaszi Fesztiválon – a zeneszerző és az általa vezetett Philip Glass Ensemble a Müpában.
2014 március 11., 07:32
Klasszikus orgona Szerző: Tóth Endre

Az orgonista

Mindössze ez a szerénynek nem éppen mondható meghatározás áll Cameron Carpenter amerikai orgonaművész neve alatt, honlapjának főoldalán. MÜPA MAGAZIN
2014 március 4., 08:53
Tánc budapesti tavaszi fesztivál Szerző: Krupa Zsófia

Orosz lelkek báli ruhában

Akinek korábban már volt szerencséje látni őket, és beleégett az emlékezetébe, annak azért, aki még sosem hallott a szentpétervári-leningárdi Derevoról, annak azért lesz kötelező látnivaló a Bozsik Yvette Társulattal közösen készített Pokoli bál című előadás a Tavaszi Fesztiválon. Mert a költői érzékenységet és a húsbavágó fizikai-kísérleti színházat egyszerre felmutató táncszínház műfaja valamiképp ezzel kezdődik és ezzel is fejeződik be.
2014 február 12., 09:07
Klasszikus bach Szerző: Mesterházi Gábor

Bach tanár úr

A Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar szokásos télvégi maratonján ezúttal nem kisebb zeneszerző szerepel, mint Johann Sebastian Bach. Hogyan is állunk vele és zenéjével?
2013 november 12., 13:31
Zenés színház magazin Szerző: Bóka Gábor

Levine visszatér

Él a világon egy karmester, akit - noha sosem lépett fel Magyarországon - talán minden más kollégájánál bensőségesebben ismernek a hazai zenekedvelők, hiszen hosszú időn át heti rendszerességgel határozta meg szombat esti rádióhallgatási szokásainkat. A kilencvenes évek első felétől hazánkban is fogható adássorozat, a Metropolitan Opera matinéadásainak nagy múltra visszatekintő rádiósugárzása mindenki számára ismertté tette James Levine nevét - azét a dirigensét, aki, meglehet, a hetvenes évek közepétől fokozatosan a legnagyobb sztárok közé küzdötte fel magát, bizonyos szempontból mindig is különc maradt az élmezőnyben. MAGAZIN
2013 október 21., 11:04
Klasszikus magazin Szerző: Mesterházi Gábor

Életrajz helyett munkarajz

„Életrajzom nincs is, csak munkarajzom van" - írja Füst Milán A feleségem története Gallimard-féle, francia kiadásához. Valamiért azt gondolom, Az évad művésze, Perényi Miklós is így lehet az életrajzával.
2013 szeptember 23., 13:55
Klasszikus mupa magazin Szerző: Csont András

Kortársaink-e a kortárs zenészek?

Már a régi görögök is ismerték a zeneszerzőversenyt. Vagy nevezzük inkább operaversenynek? (Wagner feltehetően így hívta volna.) Legyen bárhogy is, annyi bizonyos, hogy a Dionüsziákon zenés-táncos-verses drámai művek versengtek, és a győztes jelentős állami anyagi juttatások mellé nem hervadó babért is nyert - dicsősége szinte isteni eredetűnek számított. MAGAZIN

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Zenés színház

Elhunyt Szűcs Márta

A kiváló koloratúrszopránt, akit hazai sikerei mellett a nemzetközi operaélet is nagyra tartott, elsősorban a bel canto operák főszerepeinek megformálásáért, hetvenkét éves korában érte a halál.
Könyv

Beleolvasó – Edith Bruck: Gyönyörű romlásom

A Gyönyörű romlásom főhőse Nina, a magyar származású holokauszttúlélő, aki húsz éve rabja a férjének és a házasságának. Nem tud szabadulni attól a férfitól, aki saját függetlenségét minden emberi kapcsolat fölé helyezi. Nina egyúttal származásának is a rabja marad örökké. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Vizuál

Koltai Lajos és Rudolf Péter veheti át a Savaria Filmszemle életműdíját

A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket. 
Jazz/World

Hajdu Klára: „A jazz egy nagy játszótér”

Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.

Nyomtatott magazinjaink