musikverein

2024 február 6., 10:25
Klasszikus interjú Szerző: (x)

„A Musikverein terme maga is hangszer” – beszélgetés Várdai Istvánnal

A Liszt Ferenc Kamarazenekar tavalyi bécsi fellépése akkora sikert aratott, hogy már a hangverseny szünetében meghívást kaptak a következő koncertre. Február 10-i estjük kapcsán beszélgettünk az együttes művészeti vezetőjével.
2022 május 20., 13:20
Klasszikus hír Szerző: Fidelio

Pécsiség Bécsben – a Musikvereinban lép fel a 210 éves Pannon Filharmonikusok

A zenekar a hazai együttesek közül elsőként kapott meghívást a rangos hangversenyterem évtizedes múltra visszatekintő Musik der Meister sorozatába. Három évadon át két-két alkalommal léphetnek fel, és a 2021 októberében adott, első koncert után május 22-én térnek vissza az „Aranyterembe”.
2020 december 4., 10:25
Klasszikus ajánló Szerző: Fidelio/MTI

Közönség nélkül tartják meg a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét

Közönség nélkül tartják meg a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét, mivel Ausztriában január 7-ig tilos közönség előtt koncerteket tartani.
2018 október 10., 09:10
Klasszikus siker Szerző: Fidelio/MTI

Aztamindenit! A bécsi Musikvereinban játszik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

A bécsi Musikvereinban ad koncertet október 13-án, szombaton a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a hangverseny révén megnyílhatnak Európa kapui a zenekar előtt.
2016 december 17., 08:05
Klasszikus bécs Szerző: Ur Máté

„Bármit ki tud hozni egy zenekarból”

A bécsi Újévi Koncert 1959-ben indult el a világhír felé, amikor a televíziós közvetítések lehetővé tették, hogy a Musikverein falain kívülre is eljusson az az ünnepi hangulat, amely ma már több mint hetven éve része a január 1-jéknek. A különleges koncert alkalmával ezúttal a venezuelai Gustavo Dudamel lép a Bécsi Filharmonikusokat irányító karmesterek nyomdokaiba.
2015 december 7., 12:53
Klasszikus bécs Szerző: (um)

Búcsúzik Nikolaus Harnoncourt

A karmester 86. születésnapja előtt egy nappal született meg az a kézzel írott levél, amellyel Harnoncourt elbúcsúzott a bécsi Musikverein közönségétől. A december 6-7-i koncerteket már nem vállalta.
2015 április 2., 11:35
Edu-Art bécs Szerző: (um)

Ingyenes klasszikus zenei mesterkurzus

Idén tizenhatodik alkalommal fog össze a Bank Austria és a Bécsi Filharmonikus Zenekar, hogy kimagaslóan tehetséges fiatal zenészek fejlődését segítsék a szlovéniai Trentában megrendezett mesterkurzuson.
2014 szeptember 20., 14:20
Klasszikus mti Szerző: (um)

Öt kortárs ősbemutató a Musikvereinban

Dzsesszkoncerteket és gyerekprogramokat kínál a bécsi Musikverein négy új termében a 2014/2015-ös szezonban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink