Január 30-án immár kilencedik alkalommal kerül a figyelem középpontjába a magyar népzene - és az abból merítő világzene – a Müpa hangversenytermében és előcsarnokában, gálakoncerttel, táncházzal és délutáni gyerekprogramokkal.
Idén, egészen pontosan december 22-én ünnepli kilencvenedik születésnapját egyik legnagyobb és legismertebb filmrendezőnk, számtalan film és tévéjáték alkotója, Makk Károly.
Különleges élményben lehet része azoknak, akik a napokban az Allee Bevásárlóközpontban járnak. A Müpa ugyanis egy olyan teljesen egyedi, interaktív zenedobozt készített, amely miniatűr másához hasonlóan különböző dallamokat játszik le, jelen esetben a vállalkozó kedvű látogatók segítségével.
Napjaink egyik legkeresettebb szopránja, akiért versengenek az operaházak. Öntörvényű díva, akinek turnéját koncertről koncertre követik rajongói. Anja Harteros első budapesti fellépésén változatos műsorral lepi meg a közönséget, amely a felfedezés élményét kínálja.
Karrierje különleges ívet írt le: tizenöt évesen jegyszedőként dolgozott a New York-i Metropolitan Operaházban, most pedig immár tizedik éve az intézmény főigazgatója. Peter Gelbbel az általa megálmodott élő HD-közvetítésekről, a Metropolitan következő évadjáról és az opera jövőjéről beszélgettünk. MÜPA MAGAZIN
Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
A hiánypótló alkotást Dargay Marcell hangsúlyosan zeneszerzői nézőpontból írta meg, fókuszában az experimentális művészcsoport alkotásainak elemzése áll.
Argentína, Brazília, Ecuador, Kolumbia, Peru és Venezuela filmjei mutatkoznak be a magyar közönségnek a 2. Latin-Amerikai Filmnapok során. A kínálat a politikai thriller műfajától a vígjátékon át a zenés dokumentumfilmig ível.